Szélsőjobboldali izraeli miniszter: A gázaiak éheztetése jogos lenne, de senki nem engedné

2024. augusztus 6. – 17:42

Másolás

Vágólapra másolva

„A mai globális valóságban lehetetlen háborúzni. A világon senki nem engedné meg nekünk, hogy éheztessünk és szomjaztassunk kétmillió embert, hiába lenne jogos és igazságos, míg vissza nem adják a túszokat” – írja Bezalel Smotrich, Izrael szélsőjobboldali pénzügyminiszterének nyilatkozata alapján a CNN.

Ez egy konferencián merült fel, amin Smotrich arról beszélt, hogy Izraelnek át kéne vennie a Gázába érkező segélycsomagok elosztási feladatát, mert szerinte jelenleg ezt a Hamász végzi, és a szervezet a szállítmányok nagy részét ellopja. A miniszter szerint már megnyerték volna a háborút, ha elkezdhették volna kiéheztetni az övezetet.

A Gézai övezetbe való bejárást Izrael ellenőrzi, de bent már valóban segélyszervezetek osztják szét a beérkező szállítmányokat. Bár korábban is felmerült már, hogy ezeket a Hamász rendszeresen ellopja, de még senki – Izrael sem – mutatott be semmiféle bizonyítékot, ami ezt támasztaná alá. Eközben az ENSZ szerint Izrael háborúja során így is éhezik a lakosság,

A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze elfogatóparancs kiadását kéri Benjámin Netanjahura és a Hamász vezetőire, többek között a civil lakosság éheztetése, mint hadviselési módszer elkövetése miatt.

Ezeket a vádakat az izraeli miniszterelnök tagadja. Szerinte ha a palesztinok nem kapják meg a segélycsomagokat, akkor az nem Izrael, hanem a szállítmányokat ellopó Hamász hibája. Smotrich szerint az övezet a követkző két évben hámborús zóna lesz, így nincs szükség az infrastruktúrára.

„Nincs szükség a csatornák dugulásmentesítésére, nincs szükség oktatásra, nincs szükség szociális ellátásra. Gáza a következő két évben háborús övezet lesz. Élelemre, némi gyógyszerre és minimális higiéniai ellátásra – vízre, csatornára – van szükség. Ennyi az egész.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!