Kamala Harris meghallgatta a legesélyesebb, potenciális alelnökjelöltjeit

2024. augusztus 5. – 10:11

Másolás

Vágólapra másolva

Kamala Harris amerikai alelnök vasárnap találkozott a potenciális alelnökjelöltjeivel, és meg is hallgatta őket, írja a CBS News. Az amerikai hírcsatorna szerint öt főre szűkült a demokrata alelnöki posztra pályázók köre, és Washingtonba utazott Josh Shapiro Pennslyvania kormányzója, Mark Kelly szenátor, és Tim Walz minnesotai kormányzó is. A CBS forrásai szerint Kamala Harris olyan jelöltekkel is hivatalos interjúkat folytat, akiknek eddig nem jelent meg a neve a médiában, és egyelőre nem derült ki pontosan, hogy más potenciális jelöltek, köztük Andy Beshear, Kentucky állam kormányzója vagy Pete Buttigieg közlekedési miniszter találkozott-e Harrisszel. Az alelnökjelöltek között sztárpolitikus, volt űrhajós és nagy győzelmeket hozó kormányzók is vannak, itt írtunk róluk részletesen.

Kamala Harris jelenlegi amerikai alelnök hivatalosan pénteken lett a demokraták elnökjelöltje a párt küldötteinek szavazásán. Harrisnek az augusztus 19-én Chicagóban kezdődő demokrata nemzeti konvenció előtt döntenie kell arról, hogy kit jelöl alelnöknek, és miután ezt bejelentik, várhatóan ketten járják majd be a csatatérállamokat az amerikai elnökválasztás előtt.

Miután Joe Biden amerikai elnök július 21-én bejelentette, hogy visszalép a Demokrata Párt elnökjelöltségétől, Kamala Harris lett a demokraták elnökjelöltje. Ő az USA első fekete női elnökjelöltje, ahogyan az első dél-ázsiai gyökerekkel rendelkező női elnökjelölt is. Ha a novemberi elnökválasztáson legyőzi Donald Trumpot, ő lenne az Egyesült Államok első női elnöke. 2016-ban Hillary Clinton is ugyanezzel próbálkozott, őt azonban épp Trump verte meg, akit aztán egy ciklus után Obama alelnöke, Joe Biden követett az Egyesült Államok élén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!