Rejtély, mi történt azzal az amerikai nővel, akit egy indiai erdőben találtak meg egy fához kötözve

2024. augusztus 3. – 10:24

Másolás

Vágólapra másolva

Hét nappal azután, hogy egy fához láncolva találtak meg egy sikoltozó amerikai nőt egy nyugat-indiai erdőben, még mindig nem tisztázott, a nő hogyan került az erdőbe, ki kötözte a fához és miért, számolt be az esetről a BBC.

Az 50 éves Lalita Kayi-t Sindhudurg körzet sűrű erdeiben fedezték fel pásztorok. Egyikük a BBC-nek azt mondta, amikor a sikoltozásokat követve megtalálta az asszonyt, az egyik lába egy fához volt kötözve, és „úgy üvöltött, mint egy állat”. Társaival riasztották a rendőrséget, majd lefűrészelték a láncot és kimentették a nőt.

Lalita Kayita nagyon rossz állapotban volt, csontsoványra fogyott, ezért kórházba szállították. A fizikai állapota azóta javult, pénteken viszont egy pszichiátriai intézetbe szállították további kezelésre. A rendőrségnek tett nyilatkozatában a nő azt állította, hogy a férje leláncolta és otthagyta az erdőben, hogy élelem és víz nélkül haljon meg. A nő által megadott információk alapján a rendőrség a férjet a déli Tamil Nadu államban keresi.

A rendőrség a nőnél megtalálta az útlevelének másolatát, amely szerint amerikai állampolgár, valamint egy indiai lakcímkártyát. Volt nála egy mobiltelefon és egy táblagép is, valamint 31 000 rúpia (kb. 135 ezer forint). A nő csak angolul beszél, és mentális betegséget valószínűsítenek nála.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!