Cseheket, magyarokat és szlovákokat hoz ki a Magyar Honvédség Libanonból

2024. augusztus 1. – 22:47

Másolás

Vágólapra másolva

A közel-keleti háborús eszkaláció veszélye miatt a Magyar Honvédség 29 embert hoz haza Libanonból légi úton – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter csütörtökön az MTI-nek küldött közleményben.

A közlemény szerint a Magyar Kormány számára a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, legyenek a világ bármelyik táján – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködésben Libanonból összesen 29-en érkeznek, közülük 18 fő magyar állampolgár. A Magyar Honvédség Airbus 319-esén egészségügyi katonák is tartózkodnak, hogy szükség esetén azonnal orvosi ellátást tudjanak nyújtani.

A Budapestre érkező külföldiek között cseh állampolgárok és egy szlovák állampolgárságú várandós nő is van.

A közel-keleti helyzetről, a Hamász vezetőjének teheráni meggyilkolása és a bejrúti légicsapást követő aggodalmakról, a gázai harcok kiszélesedésének veszélyeiről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!