Újabb részleteket árult el a Secret Service megbízott vezetője a Trump elleni merényletről

2024. július 31. – 04:45

Másolás

Vágólapra másolva

Az elnököket védő Secret Service új megbízott vezetője, Ronald Rowe egy keddi kongresszusi meghallgatáson azt mondta, hogy több álmatlan éjszakája is volt a történtek miatt, a hibáikat pedig még a nyomozás lezárulta előtt elkezdik kijavítani – számolt be a BBC.

Az amerikai szenátus többórás meghallgatásán Ronald Rowe és Paul Abbate, az FBI igazgatóhelyettese beszélt a lövöldözéssel kapcsolatos nyomozásról. Szóba hozták a biztonsági hiányosságokat is, amik lehetővé tették, hogy egy fegyveres rálőjön a volt elnökre. A Secret Service előző igazgatója múlt héten mondott le, miután hevesen bírálták a Trump elleni merénylet után.

A megbízott vezető elmondta, hogy a merénylet őt és embereit is megérintette, sok álmatlan éjszakája volt a történtek miatt. „Nincs magyarázatom. Úgy érzem, hogy megtalálhattuk volna, talán megállíthattuk volna azon a bizonyos napon” – mondta a lövöldözőről. Hozzátette: szolgálata pittsburghi területi irodájának dolgozóit – akik nagyrészt a butleri gyűlés helyszínének biztosításáért feleltek – mindenkinél keményebben megviselték a történtek.

A nyomozás miatt sok részletet nem árulhatott el Rowe, de azt közölte, hogy foglalkoznak a biztonsági hiányosságaikkal. Hangsúlyozta: azok kijavításával nem várják meg a vizsgálatok lezárását. A megbízott vezető szeretné elérni a Secret Service belső és a helyi rendőrséggel való kommunikációjának megreformálását. Rowe szerint a merénylővel kapcsolatos gyanúk „megrekedtek vagy elszigetelődtek” egy olyan kommunikációs csatornán, amelyet főként állami és helyi rendőrök használnak.

A lövöldözés egyik kérdése, hogy a merénylő, Thomas Crooks hogyan tudott fegyverével feljutni arra az épületre, ahonnan tisztán rálátott Trumpra. Erre a kérdésre sem Rowe, sem a helyettese, Abbate nem tudott válaszolni. Ahogy arra sincs egyelőre válasz, hogy mi lehetett a lövöldöző fiatal indítéka. Abbate elárulta, hogy a nyomozók találtak egy közösségi média fiókot, amelyről úgy vélik, hogy Crookshoz köthető. A bejegyzések antiszemiták, bevándorlásellenes témákkal foglalkoznak és politikai erőszakot szorgalmaznak, a helyettes szerint szélsőségesnek mondhatók.

Donald Trumpot, az Egyesült Államok korábbi elnökét és a novemberi elnökválasztáson újrainduló republikánus elnökjelöltet július 13-án lőtték meg a pennsylvaniai Butlerben tartott választási gyűlésén. A lövések után Trump a vérző füléhez kapott, majd az emelvény mögé bukott. A republikánus elnökjelöltet ezután testőrei gyűrűjében vitték le a színpadról. Trump végig eszméleténél volt, mielőtt a biztonságiak elszállították, a tömeg felé tartotta a felemelt öklét – ekkor készült el a mára ikonikussá váló fotó. A merénylet után Trump azt nyilatkozta, tisztában van az erről készült fényképek jelentőségével.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!