Bella Hadid is reagált az Adidas botrányos kampányára, szerinte Palesztina nem egyenlő a terrorizmussal

2024. július 30. – 10:42

Másolás

Vágólapra másolva

Bella Hadid palesztin–amerikai modell is reagált arra, hogy az Adidas múlt héten ejtette őt egy olimpiai cipőt reklámozó kampányából. A modell az Instagramon, automatikusan eltűnő sztoriban azt írta, tudatosan soha nem vállalt volna el olyan munkát, „amely bármilyen szörnyű tragédiához kapcsolódik”.

Az SL72 cipőt még az 1972-es müncheni olimpiára tervezte a német világmárka, a 2024-es olimpia előtt pedig piacra dobták a cipő replikáját, amit aztán Hadid arcával próbáltak meg eladni. Ebből botrány kerekedett, sok izraeli és Izrael-párti internetező ugyanis eléggé felháborodott azon, hogy pont egy palesztin gyökerekkel rendelkező modellel reklámozzák a cipőt, ami eredetileg arra a tragédiába fulladt olimpiára készült, amelyen palesztin fegyveresek izraeli sportolókat öltek meg.

Ezeknek a hangoknak a nyomására az Adidas eltávolította Hadidot a reklámból, majd az Instagramon bocsánatot kért a modelltől.

A kellemetlen incidenst Hadid pártfogói sem hagyták szó nélkül, Mehdi Hasan egy podcastben például azt mondta, „az, hogy egy palesztin modellnek, aki jóval 1972 után született, azt mondod, hogy nem reklámozhat egy olyan tornacipőt, amely az 1972-es olimpiához kapcsolódik, csak azért, mert ő is palesztin, a rasszizmus definíciója”.

A 27 éves modell, akinek édesapja a palesztin üzletember, Mohamed Hadid, és az izraeli–gázai konfliktus tavaly októberi kirobbanása óta a palesztin függetlenség egyik leghangosabb támogatójaként került a hírekbe (de már korábban is részt vett palesztinpárti tüntetéseken), eddig nem kommentálta az ügyet.

Most az Instagramon azt írta, a kampány megjelenése előtt nem tudott a cipő és az 1972-es események kapcsolatáról. „Meg vagyok döbbenve, fel vagyok háborodva, és csalódott vagyok az érzékenység hiánya miatt, ami ebbe a kampányba került. Ha tudomásomra hozták volna, szívből mondom, hogy soha nem vettem volna részt benne”. Hadid hozzátette, neki, a csapatának és az Adidas csapatának is „több kutatást kellett volna végeznie”, és ha tudott volna a tragikus történetről, „felemelte volna a hangját”.

Forrás: Bella Hadid / Instagram
Forrás: Bella Hadid / Instagram

„Miközben mindenki szándéka az volt, hogy valami pozitív dolgot hozzon létre, és a művészet révén összehozza az embereket, a kollektív megértés hiánya minden fél részéről aláásta a folyamatot. Nem hiszek a gyűlölet semmilyen formájában, beleértve az antiszemitizmust. Ebből soha nem engedek, és ehhez a legteljesebb mértékben ragaszkodni fogok továbbra is” – írta.

Ugyanakkor hangsúlyozta, elítéli a „palesztin nép felszabadítása” és egy antiszemita támadás között húzott kapcsolatot. „Palesztina nem egyenlő a terrorizmussal, és ez a kampány akaratlanul is egy olyan eseményt emelt ki, amely nem képviseli azt, akik vagyunk”.

„Büszke palesztin nő vagyok, és a kultúránk sokkal több annál, mint amivel az elmúlt héten azonosították. Örökké ki fogok állni a palesztin népem mellett, miközben továbbra is kiállok egy antiszemitizmus-mentes világért is. Az antiszemitizmusnak nincs helye a palesztin nép felszabadításában. Mindig a béke mellett fogok kiállni az erőszakkal szemben, bármikor” – írta.

A modell nem csak szavakkal, a megjelenésével is sokszor hangsúlyozza palesztin öröksége iránti elkötelezettségét, májusban a cannes-i filmfesztiválon például egy piros és fehér keffiyeh-ekből készült ruhával fejezte ki szolidaritását a palesztinokkal. Amikor 2021-ben a Vogue magazin címlapján jelent meg, az Instagramon azt írta: „Egy palesztin lány a Vogue címlapján. Az öröm, amit ez okoz nekem... Nem fogom abbahagyni, hogy a palesztinok rendszeres elnyomásáról, fájdalmáról és megaláztatásáról beszéljek”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!