Törökországban letartóztatták a moszkvai robbantás gyanúsítottját
2024. július 24. – 18:42
A törökországi Bodrumban őrizetbe vették a Moszkvában gépkocsiba rejtett pokolgéppel elkövetett merénylet gyanúsítottját – közölte szerdán Ali Yerlikaya török belügyminiszter a RIA Novoszty hírügynökség szerint.
„Ma délelőtt 10 óra 30 perckor érkezett az információ az oroszországi Interpol-irodától, hogy egy Jevgenyij Szerebrjakov nevű orosz férfit keresnek egy moszkvai robbantásos merénylettel összefüggésben, és hogy a Moszkva-Bodrum járaton repül. A mai napon a bodrumi rendőrök őrizetbe vették” – írta Yerlikaya az X közösségi oldalon.
Korábban Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója Moszkvában azt közölte a sajtóval, hogy az orosz fővárosban szerda reggel elkövetett robbantás gyanúsítottja már Törökországban van, és hogy az orosz bűnüldöző szervek tárgyalnak a kiadatásáról.
Szerda reggel Moszkvában pokolgép robbant egy Toyota Land Cruiser terepjáróban. Irina Volk, az orosz belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a robbanószerkezetet a vezetőülés alatt rejtették el. A robbanás egybehangzó sajtójelentések szerint a férfi mindkét lábfejét leszakította, a nőt szilánkok sebesítették meg. Mindkettőjüket kórházban ápolják.
A sajtóban megjelent, hogy a gépkocsi Andrej Torgasov 49 éves őrnagy tulajdona, aki jelenleg az orosz védelmi minisztérium alkalmazottja, és aki korábban a vezérkar felderítési főcsoportfőnökségén (GU) a védett kommunikációért felelős részleg egyik vezetője volt. Maga Torgasov őrnagy az RT televíziónak nyilatkozva cáfolta, hogy az autója felrobbant volna. A férfi, akit az orosz állami médiaügynökség a Műholdas Kommunikációs Rádióközpont helyettes vezetőjének nevezett, azt mondta, hogy nincs köze sem a járműhöz, sem a környékhez, ahol az eset történt, és az incidensről a munkahelyén értesült. A terepjáróban súlyosan megsebesült férfi felesége később azt közölte az RT-val, hogy férjét a teljes névazonosság miatt összetéveszthették a katonatiszttel. A nő azt mondta, hogy az ő állapota nem súlyos.
Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő újságíróknak nyilatkozva leszögezte, hogy a Kreml nem fogja kommentálni az ügyet, amíg a nyomozás tart. A történtek ügyében az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) központi apparátusa indított büntetőeljárást gyilkossági kísérlet címén. Vizsgálják, hogy az ukrán szakszolgálatoknak volt-e közük a robbantáshoz. Az SZK közölte, hogy azonosította a bűncselekmény gyanúsítottját, és hogy szakértői vizsgálják a gépkocsit, amellyel a tetthelyre érkezett. (MTI)