Saját kocsijában robbantottak fel egy orosz katonatisztet Moszkvában

2024. július 24. – 11:55

Másolás

Vágólapra másolva

Összefoglalónk az orosz–ukrán háború legfontosabb történéseiről.

Saját autójában robbantották fel az egyik katonai kommunikációs központ vezetőjének helyettesét, Andrej Torgasovot Moszkvában, írja a Nexta. A kocsiban ült az orosz tiszt felesége is, mindkettőjüket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A Nexta szerint a robbanást a kocsi alá elhelyezett robbanószer okozta. A robbanásról videót is közzé tettek:

Időközben az MTI beszámolója szerint Andrej Torgasov az RT-nek maga nyilatkozta, hogy nem az ő kocsiját robbantották fel és nem ő az áldozat, a sebesült férfi felesége közölte az RT-val, hogy férjét a teljes névazonosság miatt összetéveszthették a katonatiszttel, mert őt is Andrej Torgasovnak hívják.

A jelek szerint Oroszországban még mindig gőzerővel zajlik az új katonák toborzása. Erre utal legalábbis, hogy Moszkva polgármestere, Szergej Szobjanyin kedden bejelentette, hogy a moszkvai lakosok egyszeri 1,9 millió rubeles, átszámítva közel 8 millió forintos bónuszt kapnak, ha jelentkeznek a seregbe.

A CNN szerint a jelentkezők 5,2 millió rubelt, átszámítva több mint 21 millió forintot kereshetnek az első évben. További juttatásokat kaphatnak, akik hajlandóak részt venni az ukrajnai háborúban. A sérülés súlyosságától függően 5-11 ezer dollárt, 2-4 millió forintot kaphatnak. Halál esetén pedig 34 ezer dollár, vagyis valamivel több mint 12 millió forint jár a családjuknak.

Három hónappal, november elejéig meghosszabbította a hadiállapotot és a mozgósítást kedden az ukrán parlament, írja az MTI. A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által beterjesztett törvényt az országgyűlés többsége megszavazta. Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegramon közzétett posztjában közölte, hogy a 450 fős parlament 339 tagja szavazott a november 9-ig kiterjesztett hosszabbításra. A hadiállapot és a mozgósítás a hosszabbítás nélkül augusztus 12-én ért volna véget.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!