Donald Trump szerint Biden sose volt alkalmas elnöknek, Kamala Harrist pedig még nála is könnyebben legyőzi
2024. július 21. – 21:01
„Ő a legrosszabb elnök országunk történetében” – jelentette ki Donald Trump Joe Bidenről azután, hogy az elnök bejelentette, hogy kiszáll a 2024-es elnökválasztásból.
A republikánus elnökjelölt egy telefonbeszélgetésben arról is beszélt a CNN újságírójának, hogy szerinte Biden alelnökét, Kamala Harrist könnyebb lesz legyőzni, mint Biden lett volna.
Bár még nem biztos, hogy ki lesz a demokrata jelölt, Joe Biden kijelentette, hogy Kamala Harrist támogatja. Az alelnökről és esélyeiről itt olvashat részletesen.
Trump a saját közösségi média platformján azzal folytatta, hogy szerinte Biden soha nem volt alkalmas az elnökségre.
„És most meg lehet nézni, mit tett hazánkkal, amikor emberek milliói jönnek át a határainkon teljesen ellenőrizetlenül, sokan börtönből, elmegyógyintézetből jönnek, köztük rekordszámú terrorista.
Sokat fogunk szenvedni az elnöksége miatt, de az általa okozott károkat nagyon gyorsan orvosolni fogjuk” – írta.
Na de mit mondanak a számok?
Az amerikai közvélemény-kutatók régóta mérik, hogyan teljesítene Kamala Harris Donald Trumppal szemben. Jelenleg a kutatásokat átlagolva országos szinten a republikánus elnökjelölt 48 százalékot kapna a demokrata alelnökjelölt 46 százalékával szemben. Ez nagyjából megegyezik Joe Biden számaival. Csakhogy Harris mutatói április óta folyamatosan javulnak, és elemzők szerint ha hipotetikus jelöltből tényleges jelöltté válik, akkor olyan rétegeket is képes lehet mozgósítani, melyek kevésbé szimpatizálnak az elnökkel; felmérések szerint például komoly választói tartalékai lehetnek a feketék, a fiatalok és a nők között.
A magabiztos reakció ellenére Trump kampánya annyiban gondban lehet, hogy alapüzeneteit Joe Biden karakterére kalibrálta, és Kamala Harris esetén a kampányt némiképp újra kell gondolni. A Politico egyik republikánus forrása szerint Trump valószínűleg nem fogja vele egyenrangú jelöltként kezelni Harrist, „illegitim jelöltnek” fogja minősíteni és nem lesz hajlandó kiállni vele vitázni.
Az amerikai választási műsorunk, az Elektor második adásában mi is foglalkoztunk azzal, hogy mi lehet Biden sorsa, miután a Donald Trump elleni merénylet utóhatásai még inkább növelték Trump esélyeit.