Két évet kapott az egyik olimpiai fáklyavivő ellen merényletre készülő francia náci

2024. július 20. – 22:22

Két évet kapott az egyik olimpiai fáklyavivő ellen merényletre készülő francia náci
Az olimpiai láng a francia parlament közelében július 14-én – Fotó: Artur Widak / Nurphoto / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Gyorsított bírósági eljárással két év börtönbüntetésre ítéltek egy francia férfit, aki akciót tervezett az olimpiai fáklyát vivő staféta ellen – írja az MTI.

A neonáci szimpatizánsként jellemzett 19 éves fiatal, akit azzal vádoltak, hogy az olimpiai fáklya útját akarta megzavarni, online fenyegetőzött a párizsi ügyészség közlése szerint. Az ítélet indoklásában olyan vádpontok szerepeltek, mint

  • bombakészítési tanácsok közösségi médiában való megosztása,
  • gyűlöletkeltő és halálos fenyegetés, valamint
  • „emberéleteket veszélyeztető, személyes jellegű bejegyzések”.

A férfi – akit szerda reggel vettek őrizetbe a kelet-franciaországi Elzász régióban – egy „francia árja” nevű csoportot irányított. Gerald Darmanin francia belügyminiszter szerdán tudatta, hogy a terrorellenes különítmény emberei őrizetbe vettek egy személyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy „nyilvánvalóan az olimpiai fáklya átadása során készült beavatkozni”. A lángot vivő váltó hónapokig tartó, Franciaországot és a tengerentúli francia területeket érintő útjának a végéhez közeledve már Párizsban van, a fáklyával a pénteki megnyitóünnepségen lobbantják fel az olimpia lángját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!