Netanjahu nem engedi, hogy ideiglenes kórházat nyissanak Izraelben a beteg gázai gyerekeknek

2024. július 19. – 14:46

Másolás

Vágólapra másolva

Megakadályozta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, hogy ideiglenes tábori kórházat nyissanak Izrael területén gázai gyerekek kezelésére – írja a BBC.

A hét elején jelentette be Joáv Gallant védelmi miniszter a kórház felállítását. Csak ideiglenes megoldás lett volna, amíg zárva van Gáza és Egyiptom közötti rafahi átkelő a civilek elől. Gallant arról beszélt, hogy a kórházat a legsürgősebb beavatkozásokra használnák. Csütörtökön a miniszterelnök hivatala ugyanakkor azt közölte, hogy nem engedélyezi a kórház megnyitását izraeli területen.

Egy névtelenséget kérő izraeli tisztviselő az AFP hírügynökségnek arról beszélt, hogy a védelmi minisztérium két hete arra kérte a miniszterelnöki hivatalt, hogy segítsen felgyorsítani a betegek evakuálását a Gázai övezetből. „Nem érkezett válasz, ezért a miniszter utasítást adott a hadseregnek, hogy állítsanak fel egy tábori kórházat a beteg gyerekek kezelésére Izrael területén.”

Netanjahu katonai titkára, Roman Gofman a Ynet hírportálnak azt mondta, hogy nem történt előrelépés a beteg és sérült gázaiak más országokba történő szállítására szolgáló folyosó létrehozásában, és ezért nem nyithat meg a kórház.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!