„Ihat esővizet és ehet növényeket” – egy magánnyomozó szerint a rendőrség túl hamar adta fel a Tenerifén eltűnt 19 éves Jay Slater keresését

2024. július 4. – 20:55

Másolás

Vágólapra másolva

Még mindig életben lehet a június 17-én Tenerifén eltűnt 19 éves brit turista, Jay Slater – állítja Juan García magánnyomozóként dolgozó tartalékos katonatiszt. Szerinte a spanyol hatóságok hibáztak, amiért vasárnap lefújták Slater keresését és elképzelhető, hogy úgy él túl, hogy „esővizet iszik és növényeket eszik”.

Slater családja még most is Tenerifén van, és azon a környékén keresik eltűnt fiukat, ahol utoljára látták őt. García azt mondja: beszélt a családdal, és azt javasolta nekik, hogy ne adják fel a keresést. Mellette más magánnyomozók is belefolytak a Slater-ügybe, többen Tenerifére utaztak, hogy segítsenek a keresésben – írja az Independent.

Slater megtalálása érdekében gyűjtés indult a GoFundMe oldalon. Eddig körülbelül 4100-an adományoztak pénzt, ők összesen közel 50 ezer angol fontot, átszámolva nagyjából 23 millió forintot adtak össze. Slater anyja azt mondta: egyelőre nem használták a pénzt, a helyszíni költségeiket saját pénzükből állják.

Slater családja csütörtökön egy közleményt adott ki, amelyben azt írják: „Jay egy átlagos srác, aki a tanulmányai harmadik évében van, és nagyon népszerű fiatalember, nagy baráti körrel. Mi egy nagyon összetartó család vagyunk, és teljesen megdöbbentünk az eltűnése miatt. Szavakkal nem lehet leírni a fájdalmat és a gyötrelmet, amit átélünk. Ő a mi gyönyörű fiunk, és az egész élete előtte állna még, ha megtalálnánk.”

Csütörtökön Slater apja azt nyilatkozta: szerdán a korábban feltételezett útvonal helyett a tengerpartot kutatta át. A hivatalos verzió szerint Slater a szigeten keresztül indult ideiglenes szállásadójától barátaival közös AirBnb-jük felé. Az apa viszont felvetette, hogy a fiú valamiért visszafordulhatott, és mégis a tenger felé indulhatott el – írja az Independent.

A 19 éves Jay Slater június 17-én tűnt el a Spanyolországhoz tartozó Tenerifén. A fiú életében először volt a szüleitől külön nyaralni. A barátaival egy rave-buliba mentek, de ott különváltak, a fiú pedig nem ért vissza a szállásukra. Az egész ügyről itt írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!