Amíg Orbán Zelenszkijjel találkozott Kijevben, Szijjártó az orosz külügyminiszterrel tárgyalt

2024. július 2. – 17:18

Amíg Orbán Zelenszkijjel találkozott Kijevben, Szijjártó az orosz külügyminiszterrel tárgyalt
Fotó: Orosz Külügyminisztérium

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyon nehéz találni már olyan állam- és kormányfőt Európában, aki még nem látogatott el az orosz invázió sújtotta Ukrajnába, és Orbán Viktor kormányfő is közéjük tartozik kedd óta. Az Európai Tanács vezetését átvevő Magyarország miniszterelnöke Kijevbe látogatott, ahol megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Eközben viszont Orbán külügyminisztere, Szijjártó Péter – aki gyakori vendég Oroszországban – Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel beszélgetett telefonon az orosz média szerint.

Az orosz külügy weboldala szerint a hívást a magyar fél kezdeményezte, és a közlemény szerint nagyra értékelik a felek az orosz-magyar politikai dialógus szintjét. A szokásos, semmitmondó diplomáciai nyelvezeten megfogalmazták, hogy a kétoldali együttműködés – dacára a nagyon nehézkes nemzetközi helyzetnek – progresszíven fejlődik, „az egészséges pragmatizmus és a kölcsönös előnyök szellemében”.

Egy konkrétumot azért kiemel a közlemény: a két fél egyetértett abban, hogy Ukrajnának biztosítania kell a területén élő kisebbségek jogait.

Orbán kijevi látogatásáról nem elmélkedik a közlemény, ami nem csoda, Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő korábban azt mondta, „semmit sem vár Orbán Viktor kijevi útjától a Kreml”. Hozzátette: „Érthető, hogy Magyarországnak, miután átvette az EU soros elnöki tisztét erre az időszakra, meg kell felelnie az ezzel járó feladatoknak. Így azt gondolom, ebben az esetben a brüsszeli érdekek mentén megfogalmazott kötelezettségeknek tesz eleget, nem pedig a nemzeti érdekek mentén.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!