Kadirov a saját unokaöccsét nevezte ki a csecsen biztonsági tanács élére

2024. július 2. – 12:42

Másolás

Vágólapra másolva

27 éves unokaöccsét, Hamzat Kadirovot nevezte ki Csecsenföld biztonsági tanácsának élére Ramzan Kadirov, az Orosz Föderáció tagköztársaságának vezetője – írja a Reuters.

Kadirov a Telegramon azt írta, unokaöccse „széleskörű tapasztalattal rendelkezik vezetői pozíciókban, és megbirkózik majd a feladatokkal”. Hamzat Kadirov valóban töltött már be kormányzati pozíciókat, korábban Csecsenföld miniszterelnök-helyettese is volt.

Hamzat május elején az Ukrajnában harcoló csecsen egységeknek nyújtott támogatásáért és segítségéért megkapta a Bátorságrendet is. De Vlagyimir Putyin orosz elnöktől is kapott már érdemrendet, 2023-ban.

Nem ő az egyetlen családtag, akinek a Csecsenföldet 2007 óta irányító vezető fontos pozíciót adott. Kadirov nemrég a tinédzserkorú fiának is több fontos tisztséggel kedveskedett: többek között a különleges erők egyetemének kurátorává nevezte ki, és a testőrségében is vezető beosztást kapott.

Oroszországban is családon belül maradnak a fontos pozíciók: június közepén Vlagyimir Putyin az unokahúgát, Anna Civiljovát, nevezte ki Oroszország védelmi miniszterhelyettesének. Putyin sem először választott családtagot maga mellé az ország élére, Anna Civiljova férje ugyanis Szergej Civiljov az orosz energetikai miniszter, ő májusban kapta meg ezt a pozíciót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!