Szerbiában szigorítanák a fegyvertartási törvényt a szombati számszeríjas támadás után

2024. június 30. – 16:59

Másolás

Vágólapra másolva

Két férfit őrizetbe vettek a hétvégi belgrádi számszeríjas támadás után, a biztonsági készültséget vörös szintre emelték, és a fegyvertartási törvény szigorítását tervezik – jelentette be vasárnap Ivica Dačić szerb belügyminiszter, írja az MTI.

Szombaton egy iszlám hitre áttért szerb férfi számszeríjjal nyakon lőtt egy Izrael belgrádi nagykövetségét védő szerb rendőrt. A rendőr súlyosan megsérült, önvédelemből lelőtte a támadót. Ivica Dačić szerint a támadás „a szerb állam ellen irányuló terrortámadás” volt. Dačić szerint a támadás „több, a gyanú szerint a vahhábita mozgalommal hosszú ideje kapcsolatban álló emberhez köthető”. Ez az iszlám ultraortodox ága, főként Szaúd-Arábiában elterjedt.


Ivica Dačić vasárnap azt mondta: a rendőrség helyszíneket vizsgált át éjszaka, több embert kihallgattak.

A szombati támadás elkövetője a 25 éves Miloš Zujović, vallási nevén Salahudin volt. A férfi szombat délelőtt a Belgrádhoz közeli Mladenovacról érkezett a szerb fővárosba, és előbb a zsinagógához ment, de ott sok rendőr volt, ezért inkább az izraeli nagykövetség felé indult. Ivica Dačić szerint valószínűleg a férfi elsődleges célpontja a zsinagóga volt.

Jelenleg a számszeríj megvásárlásához és tartásához nincs szükség hatósági engedélyre. A belügyminiszter vasárnap azt is mondta: meg kell változtatni a törvényt, hogy engedély nélkül ne lehessen az emberi életre veszélyes fegyvert vásárolni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!