Az olaszok drágállják a saját tengerpartjaikat, inkább külföldre mennek nyaralni

2024. június 28. – 20:02

Az olaszok drágállják a saját tengerpartjaikat, inkább külföldre mennek nyaralni
Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Drágul az olasz tengerpart, 2023-ban már eleve 12 százalékkal emelkedtek az árak, idén a tavalyihoz képest átlagosan 8 százalékos drágulást várnak. Az olaszok is érzik ezt, ezért sokan inkább más országok tengerpartjaira mennek nyaralni. A vendéglátósokat a külföldi turisták számának növekedése nyugtathatja meg.

A tengerpartokon idén összesen 407 millió vendégéjszakát várnak, ez nagyjából egy százalékos csökkenést jelent, ebből 312,5 millió belföldi foglalás – ez 4,4 százalékos visszaesés. Ebből következik, hogy a külföldi foglalások száma viszont nő, méghozzá 11 százalék fölötti arányban, idéz az Ansa egy friss jelentést.

És mi drágul? Főleg az éttermi árak emelkednek, 2022-höz képest már 25 százalékkal, de ott lihegnek mögötte a bárok, fagylaltozók árai, az utazási költségek, a szabadidős és szórakozási lehetőségek árai, valamint a tengerparti szolgáltatások, kölcsönzők árai – ezek mind 20 százalékkal emelkednek. A strandok 16 százalékkal emelték áraikat az elmúlt két évben.

A saját tengerpartjukra látogató olaszok száma ugyan csökken, de bennük a nap, a tenger iránti vágy nem. Mit tesznek, hová mennek? A helyzet az, hogy az olaszok nyári utazásszáma tulajdonképpen növekszik, de

inkább külföldre mennek, a fő célpontjuk Görögország, Spanyolország és Albánia.

Ez megváltoztathatja az augusztusi rohamot is, a túl magas árak miatt a szokásos augusztus 15-től kezdődő egy- vagy kéthetes nyaralások akár két éjszakával is lerövidülhetnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!