Előre tudhatták, mikor lesz a választás, fogadtak az időpontjára a brit konzervatív politikusok

2024. június 25. – 04:47

Másolás

Vágólapra másolva

Egy negyedik konzervatív politikus ellen is vizsgálatot indítottak, miután felmerült, hogy úgy kötött fogadást az előrehozott választás időpontjára, hogy előre tudta, mikorra fogja kiírni azt Rishi Sunak miniszterelnök – írja az Independent. Nick Mason, a kormányzó Konzervatív Párt adatszolgáltatásért felelős vezetője szabadságot vett ki, miután vizsgálatot indított ellene a brit Szerencsejáték Bizottság. Mason szóvivője tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

Rishi Sunak brit miniszterelnök május negyedikén jelentette be, hogy előrehozott választásokat tartanak július 4-én. A közvélemény-kutatások szerint a választáson földcsuszamlásszerű győzelmet arathat az ellenzéki Munkáspárt, ami olyan választókerületeket is megnyerhet, amelyek évtizedek óta konzervatív képviselőt küldtek a parlamentbe.

Sunak bejelentése után nem sokkal kiderült, hogy titkára, Craig Williams a bejelentés előtt nem sokkal megpróbált 100 fontban fogadni az előrehozott választás kiírására. A fogadóiroda azonban a neve alapján politikusként azonosította, így visszautasította a fogadását.

Az eset miatt a brit Szerencsejáték Bizottság minden május elseje után a választások dátumára tett fogadás adatát bekérte a fogadóirodától. Ezeket most ellenőrzik, és állítólag nemcsak a parlamenti képviselők, de az ő rokonaik és barátaik neveit is megpróbálják kiszűrni.

Williams után Laura Saunders konzervatív politikus ellen is vizsgálatot indítottak, miután felmerült, hogy arra fogadott: pont július 4-re fognak előrehozott választásokat kiírni. Saunders 2015 óta dolgozik a Konzervatív Pártnak, férje, Tony Lee pedig a párt kampányigazgatója. Később aztán egy, Rishi Sunak miniszterelnök védelmével foglalkozó rendőrt is előállítottak, mert állítólag ő is fogadott a választás időpontjára.

A brit törvények szerint bűncselekmény, ha egy politikus úgy tesz politikai fogadásokat, hogy információval rendelkezik a fogadás tárgyának lehetséges kimeneteléről. Rishi Sunak csalódottságát fejezte ki az ügy miatt, és azt mondta: mindenkit ki fog rúgni, akiről bebizonyosodott, hogy a szabályokat megszegve fogadott.

A július 4-i választás esélyeiről itt írtunk részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!