Robbantás történt egy rotterdami iskolában, a homlokzatára horogkereszteket festettek

2024. június 14. – 13:17

Másolás

Vágólapra másolva

Robbantás történt péntek hajnalban egy rotterdami építőipari szakiskola bejáratánál, az elkövetők horogkereszteket és obszcén szavakat festettek az épület homlokzatára, írja az NlTimes hírportál beszámolója alapján az MTI.

A rendőrség szerint a robbanószerkezetet hajnali négy óra körül hozták működésbe, a detonációtól az épület több ablaka is betört, de senki sem sérült meg. A sajtóban közzétett fotókon az látszik, hogy az iskola ablakaira legalább öt horogkeresztet, és a „rohadt náci” kifejezést fújták fel vörös színnel.

A hatóságok egyelőre nem találták meg az elkövetőket, ezért tovább nyomoznak az ügyben. Rateb Abawi, az iskola szóvivője a holland sajtónak azt mondta, hogy nem sejti milyen indíték állhatott a robbantás hátterében.

Év eleje óta közel 500 robbantásos támadást követtek el hollandiai lakóházak és vállalkozások ellen, ami több mint a kétszerese a tavalyi év azonos időszakában történt hasonló incidenseknek. A legtöbb támadás továbbra is Rotterdamban és Amszterdamban történik, de egyre többet követnek el kisebb városokban is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!