A szlovák kormány jóváhagyta a „lex merénylet” törvénycsomag tervezetét

2024. június 13. – 09:13

Másolás

Vágólapra másolva

A szlovák kormány jóváhagyta a „lex merénylet” törvénycsomag tervezetét, ami a Robert Fico kormányfő ellen elkövetett merényletre reagál – írja az Új Szó. A kormány azt szeretné, ha a parlament gyorsított eljárásban vitatná meg a tervezetet.

A törvénycsomagnak része, hogy az államfő, a házelnök és a kormányfő „megfelelően felszerelt ingatlanra” lenne jogosult, a házelnöki és a kormányfői posztot két cikluson át betöltő politikusok pedig életük végéig megkapnák a funkcióval járó fizetést. A Belügyminisztérium feladata lenne gondoskodni a három közjogi méltóság számára olyan lakóhelyről, ami a protokollcéloknak és a biztonsági feltételeknek is megfelel.

A szlovák belügy közölte, hogy fokozatosan lesz bebiztosítva a három ingatlan, amelyek a későbbiekben a három közjogi méltóság állandó rezidenciái lesznek. A kormány azt is javasolja, hogy ne csak az államfő kapjon élete végéig a parlamenti képviselők fizetésének megfelelő járadékot, hanem a házelnök és a kormányfő is, ha két teljes ciklust töltöttek a posztjukon. Ezt a járadékot felfüggesztenék, amikor a jogosult személy esetleg ismét közjogi funkcióba kerül, illetve megvonnák, ha szándékosan elkövetett bűncselekményért elítélik.

A törvénycsomagnak szintén része, hogy az összes parlamenti párt elnöke is személyi védelmet kapna az adott ciklusra. Szintén ilyen védelmet élvezne a főügyész és az alkotmánybíróság elnöke. A belügyminiszternek szeptember 12-ig ki kell elemeznie a közjogi méltóságoknak nyújtott jelenlegi személyi védelem szintjét, az általuk használt ingatlanok biztonságát, és elkészíteni a biztonságukkal kapcsolatos további javaslatokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!