Arte: Az iraki menekültből lett polgármester a nők jogait szem előtt tartva szavaz az EP-választáson

2024. június 8. – 21:55

Másolás

Vágólapra másolva

Az Arte nemrég az EP-választáshoz kapcsolódó portréival betekintést enged abba, hogyan gondolkoznak a szavazásról a többi tagállam fiatal állampolgárai, az újabb portrésorozatában megszólalók pedig mind uniós országokban élnek, de az unión kívülről érkeztek. Egyesek állampolgárságot is kaptak, míg mások hosszútávú tartózkodási engedéllyel vannak itt, de olyanok is megszólalnak, akik nemrég kapták meg a menekültstátuszt.

A megszólalók közül többen el is mennek szavazni az európai parlamenti választásokon, de azok is elmondják a meglátásaikat, akik nem jogosultak a szavazásra.

Az eredetileg Moszkvából származó 46 éves Kirill Szolovjev egy olyan vállalkozás társalapítója és vezetője, amely hosszabb terjedelmű szövegek fordítására specializálódott. Vállalkozását Tallinban, Észtországban hozta létre a Krím félsziget 2014-es orosz annektálása után. Szolovjev ma már az észt fővárosban él, és nagyon lelkesedik az Európai Unióért és az általa kínált lehetőségekért, még azzal együtt is, hogy azt gondolja, az EU-nak keményebben kéne szankcionálnia Vlagyimir Putin rezsimjét.

A 40 éves Saya Ahmad az iraki Kurdisztánban, Kirkukban született, és ott élt 7 éves koráig. 1991-ben menekült el családjával Szaddam Husszein csapatai elől, és Ausztriában telepedett le. Ez a menekülés alapozta meg politikai elköteleződését, és vezetett el odáig, hogy ma már az Ausztria Szociáldemokrata Pártjának tagja, egyben Alsergrund, Bécs 9. kerületének polgármestere. Egy szolidárisabb Európai Unióra vágyik, különösen a nők és a bevándorlók tekintetében.

Malick Ceesay még fiatalkorú volt, amikor Gambiából Palermóba érkezett. Ma már teljesen beilleszkedett az országba, és egy fagylaltozót vezet, miközben még mindig a tartózkodási engedélyére vár. Hét év után még nem állampolgár, de reméli, hogy 2029-ben már ő is szavazhat az EP-választásokon. Arról álmodik, hogy egy nap fotós lesz, és szabadon utazgathat a kontinensen. Addig is egyet tehet Giorgia Meloni Olaszországában bevándorlóként: türelmesen kell várnia az olasz útlevelére.

A 32 éves Ion Bunescu 8 éves korában hagyta el Moldovát, és költözött Franciaországba. Családjával a párizsi régióban alapították meg a kelet-európai termékeket áruló Codru Moldova nevű élelmiszerboltláncot, és ugyanezzel a névvel éttermet is nyitottak. Az Európai Unió számára a lehetőséget jelenti: lehetőséget az élelmiszeripari termékek szabad importálására az EU bármely pontjáról, valamint reményt eredeti hazájának, amellyel reméli, hogy hamarosan megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások.

A fenti videók a Telex és az Arte együttműködésének keretei között jelentek meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!