Kína legmagasabb természetes vízeséseként marketingelték, kiderült, hogy a tetejéről csőből folyik le a víz
A Yuntai-hegyi vízesést úgy tartják számon, mint Kína legmagasabb, természetes, megszakítás nélküli vízesése. Egy túrázó azonban most felfedezte, hogy a tetején egy beépített cső található, és ebből érkezik a víz, írja a BBC.
A túrázó videót is közzétett arról, amit talált, aminek több százezres nézettsége lett. A Yuntai turisztikai park üzemeltetői válaszul azt mondták, hogy a száraz évszakban hajtották végre a „kis fejlesztést”, hogy a látogatók úgy érezzék, érdemes volt elutazniuk a vízeséshez akkor is, ha az természetes folyamatok útján éppen kiszáradt volna.
A videót közzétevő turista nagyon csalódott volt, amikor meglátta a csövet, mert azért túrázott el a vízesés forrásáig, hogy láthassa, hogyan hullik alá a víz. A videó akkora felbolygást váltott ki, hogy a helyi önkormányzati dolgozókat kiküldték a parkba, hogy vizsgálják meg a vízesést.
A CCTV állami műsorszolgáltató szerint a dolgozók arra kérték az üzemeltetőket, hogy tanuljanak az esetből, és magyarázzák el a turistáknak, ha valamilyen változtatásokat visznek végbe a parkban.
A Henan tartomány központi részén található 312 méteres Yuntai-vízesés egy UNESCO-parkban található, évente több millió látogatót fogad, akiket a több mint egymilliárd éves geológiai képződmények vonzanak.
A CCTV-nek a park üzemeltetői azt mondták, hogy forrásvizet pumpáltak a csövekbe, így az nem károsítja a természeti tájat.
Nem ez az első alkalom, hogy mesterségesen toldják meg a híres vízeséseket Kínában: az ország délnyugati részén található Guizhou tartomány híres turisztikai célpontja, a Huangguoshu-vízesés 2006 óta egy közeli gátból érkező vízelterelési projekt segítségével marad fenn a száraz évszakban.