Egymást Putyin-bérencezték a lengyel pártok a Belaruszba menekült bíró miatt

Május közepén egy kisebb fajta földrengés kezdődött a lengyel politikában: hirtelen megjelent Minszkben Tomasz Szmydt bíró, aki vélt lengyelországi üldöztetésre hivatkozva politikai menedékjogot kért a Lukasenko-rezsimtől. Szmydt elítélte a lengyel vezetést, amiért „Nagy-Britannia és az Egyesült Államok nyomására konfliktusra törekszik Belarusszal és Oroszországgal”, majd megkezdte a turnéját a belarusz–orosz propagandacirkuszban.

Még a putyini televízió leginkább gyűlöletkeltő sztárjának, Vlagyimir Szolovjovnak a műsorában is feltűnt. Szmydt menekülése nem kis pánikot keltett a korábban a Jarosław Kaczyński-féle Jog és Igazságossággal (PiS) koalícióban kormányzó Egyesült Jobboldal (Zjednoczona Prawica) berkein belül. Ugyanis az ő kormányzásuk alatt került Szmydt először az Igazságügyi Minisztériumba, majd az új, átpolitizált és alkotmányellenes Országos Igazságszolgáltatási Tanácsba, amely testület a bírák függetlensége felett volt hivatott őrködni.

Együttműködött egy, a kormánnyal összeütközésbe kerülő bírákat támadó gyűlöletcsoporttal is, amely – a jól dokumentált sajtóértesülések szerint – az akkor Zbigniew Ziobro vezette Igazságügyi Minisztériumban jött létre. Amikor a sajtó nyilvánosságra hozta a gyűlöletbotrányt, Szmydt frontot váltott, és elkezdte kiadni a kormánnyal nem szimpatizáló egykori kollégáit a sajtóban, amiért most a PiS „a jelenlegi kormányzati rendszer emberének” próbálja őt feltüntetni.

Mint sejthető, a „jelenlegi kormányzati rendszer” próbál szabadulni a „Szmydt – a hazaáruló, gyűlöletkeltő bíró” címkéjével ellátott politikai forró krumplitól, és mindent megtesz azért, hogy a közvélemény emlékezzen rá, mely politikai tábornak köszönhette az elmúlt nyolc évben felívelő karrierjét.

Ki a Putyin-bérenc?

A két fő tábor, Donald Tusk kormánya és a PiS, miközben látványosan hárítanak a Szmydt-üggyel kapcsolatban, egymást vádolják oroszbarátsággal, Oroszországgal való kapcsolatokkal, Vlagyimir Putyin stratégiai céljainak megvalósításával. A politikai szereplők próbálják egymást túlkiabálni a kölcsönös vádaskodás közben: „Kik fizetnek titeket, a ruszkik? – Nem, azok pont, hogy a Tuskék!”

Tusk a szejmben védekezve azzal támadta Kaczyński pártját, hogy a kormányzásuk alatt „megbénították a szolgálatokat”, amelyek most tehetetlenek az olyan esetekkel szemben, mint Szmydté. „Amikor az önök szolgálatai – hiszen önök voltak hatalmon – kezdték megérteni, hogy valami rossz történik a PiS-kormány és a keleti szolgálatok közötti vonalon, […] a nyomozásokat leállították” – mondta Tusk.

Azzal is megvádolta a PiS-t, hogy „lefegyverezték a lengyel hadsereget” és „Lengyelországot orosz szénnel árasztották el”. Továbbá felhánytorgatta Kaczyńskinek, hogy az 1990-es években találkozott Anatolij Wasin KGB-ügynökkel. Végül pedig kijelentette – Leszek Moczulskinak a szejm posztkommunista baloldalához intézett szavait parafrazeálva –, hogy a PiS mozaikszó hasonlóan olvasható, mint a PZPR rövidítés (Polska Zjednoczona Partia Robotnicza – Lengyel Egyesült Munkáspárt): „fizetett árulók, Oroszország csatlósai”.

Mariusz Kamiński, aki a PiS-kormány alatt miniszterként irányította a titkosszolgálatokat, válaszul az X-en azt írta, hogy Tusk kormányában van egy olyan miniszter, aki az Oroszországgal való kapcsolatai miatt már régóta a szolgálatok radarján van. Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök fiókját pedig elárasztották az olyan posztok, amelyekben Tuskot a Putyinhoz fűződő kapcsolatai miatt támadják. Az egyiken egy olyan fotó látható, amelyen Tusk fejet hajtva kezet fog Putyinnal – ezt Morawiecki a következő kommenttel látta el: „Vajon Putyin cipőjét is fényesre pucolta?” A volt miniszterelnök többi bejegyzése is hasonlóan övön aluli volt.

De Tuskot sem kell félteni. A Polgári Koalíciót (KO) vezető politikus tevékenysége az X portálon napokig gyakorlatilag a PiS elleni támadásokra korlátozódott, mint például amikor egy grúziai tüntető fotóját, amelyen egy „No to Russia, yes to Europe” feliratú molinó látható, azzal tette közzé, hogy „A grúzok üzenni akarnak valamit a PiS-nek”. Tusk bejelentette egy különbizottság felállítását is, amelynek a feladata az orosz befolyás kivizsgálása a politikában.

Ezt a bizottságot eredetileg még a 2023-as választások előtt a PiS hozta létre. A bizottságnak egyetlen feladata volt: a 2007–2015 közötti lengyel külpolitikát alakító személyeket (azaz Tusk csapatát) úgy beállítani, mint akik valójában orosz érdekeket képviselnek. Még mielőtt a bizottság megkezdhette volna a munkáját, az akkor az Egyesült Jobboldal tábora által irányított köztelevízió a műsorára tűzte a Reset című propagandasorozatot, amelynek az volt a célja, hogy megágyazzon egy hasonló narratívának. A műsor annyira manipulatív volt, hogy a benne megszólaló külföldi szakértők egy része röviddel az adás után elhatárolódott az ott elhangzott tézisektől.

Nem így kell építeni a demokratikus ellenálló képességet

A PiS és a KO is hasonló narratívákat használ a kampánylogikájában. Tusk tisztában van vele, hogy a legnagyobb problémája a kormánypárti választók apátiája. Ezért egy alternatíva felmutatásával akarta őket mozgósítani: vagy a kormánypártokra és Lengyelország európai beágyazottságára szavaztok, vagy a PiS-re és az úgynevezett „russzkij mirre” (orosz világra). A PiS viszont az orosz érvekhez nyúlva démonizálja Tuskot, úgy ahogy korábban „de facto német politikusként” beállítva démonizálta őt. Noha a 2023-as kampány, amelyet szinte kizárólag Tusk lejáratására alapoztak, a PiS hatalmának elvesztését hozta, de most, a tavalyi választásokkal ellentétben, Kaczyńskinak nem kell a kormánykoalíció összes pártjával szemben nyernie – elég, ha akár csak fél százalékpontot ver rá a KO-ra az EP-választáson ahhoz, hogy újabb győzelmet hirdethessen (31-31 százalékon állnak a Politico összesítésében).

Lengyelországban valós probléma az orosz befolyás, de egymás Putyin-
bérencezése egy intellektuális mélypont ebben a vitában. A PiS viszont még ennél is mélyebbre süllyedt. A KO-t nem lehet „orosz pártként” beállítani anélkül, hogy teljes abszurditásba ne essünk. Tusk és Radosław Sikorski külügyminiszter politikája 2007–2015 között soha nem volt „oroszbarát”. Viszont abból a feltételezésből indult ki, hogy egy olyan helyzetben, amikor a nyugati politika fősodra és Oroszország közötti kapcsolatokat egy enyhülés jellemzi, nincs értelme az árral szemben úszni, hiszen Lengyelország nem fogja tudni megváltoztatni sem Washington, sem az európai hatalmak politikáját, és csak magának ártana. Ma, egy másmilyen politikai helyzetben ugyanezek az emberek úgy politizálnak, hogy mozgósítsák Európát arra, hogy tegyen maximális erőfeszítéseket az orosz fenyegetés visszaszorítására.

A PiS viszont az Európai Unió gyengítésére játszva, a jobboldali populistákkal szövetkezve és az európai Green Dealt támadva olyan politikát folytat, amely összhangban van Oroszország stratégiai céljaival. Ennek a politikai közösségnek számos vezetője mentálisan sokkal közelebb áll a „russzkij mirhez” – tekintélyelvűségével, elnyomó elveivel, állami homofóbiájával, az erőszakszervezetek és a nemzeti győzelmek kultuszával –, mint a modern Nyugathoz. Nem utolsósorban a párt körül furcsa orosz kapcsolatok is vannak. De a Putyin ukrajnai invázióját követő első hónapokban a PiS politikájára is nehéz lenne rásütni, hogy „oroszbarát” lett volna – függetlenül attól, hogy a 2023-as kampány céljából a PiS még Kijevvel is összeveszett.

A legnagyobb probléma ezekkel a kölcsönös vádaskodásokkal az, hogy csak felerősítik a polarizációt, még inkább megosztják a társadalmat, aláássák az államba és az egész politikai osztályba vetett bizalmat. Vagyis pontosan azt teszik, amit az orosz szolgálatok tesznek a nyugat-európai országokban. Soha korábban, még a hidegháború legforróbb időszakaiban sem volt annyira valós az orosz fenyegetés, mint ma. A nyugati demokráciáknak, különösen az olyan frontországoknak, mint Lengyelország, ki kell alakítaniuk egy ellenálló képességet a kognitív, erkölcsi és politikai káoszt célzó hibrid akciókkal szemben.

A lengyel politikai osztály Szmydt-ügyre adott válasza nem szolgálja az ilyen ellenálló képesség kialakítását. De persze nehéz ezt megteremteni mindaddig, amíg a fő ellenzéki erő, a PiS, egy olyan populista párt, amely semmilyen felelősséget nem vállal a szavaiért – de ez nem változtat azon, hogy a kormánynak is nagyobb erőfeszítéseket kellene tennie ebbe az irányba.

Fordította: Boros Marianna | Voxeurop