Az Egyesült Államok bejelentette az Irán elleni újabb szankcióit

2024. április 18. – 17:23

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) kihirdette legújabb szankcióit Irán ellen. A perzsa állam azután kapta a kiterjesztett büntetést, hogy viszonylag sikertelen ellencsapást kísérelt meg Izrael ellen, amely megsemmisítette Irán damaszkuszi konzulátusát. A hivatalos indokolás természetesen nem a „válaszlépés” megtorlása volt, hanem emberi jogi visszaélések, a Hamasz, a huszik, illetve a a Hezballah finanszírozása. Az OFAC 16 személyt és több szervezetet is szankcionált.

A már korábban belengetett szankció elsősorban az iráni drónprogramot, illetve pilóta nélküli repülőgép (UAV) gyártást, az acélipart és a járműipart célozta meg, illetve olyan személyeket szankcionált, amelyek vagy a fegyverek kifejlesztésében, vagy elszállításában közreműködő cégeknél, vagy más intézményeknél dolgoznak.

Szankciót kapott az iráni Shahad-131 drónokat szállító cég, a hajtóműveket szervizelő vállalatok és a drónokat a Közel-Keleten az iráni erők számára szállító cég vezetése is

„A Pénzügyminisztérium gazdasági eszközeit használjuk, hogy ezzel megzavarjuk Irán rosszindulatú tevékenységének kulcsfontosságú aspektusait, beleértve a pilóta nélküli légijármű programját és a a terrorizmus támogatását”.

– mondta Janet Yellen pénzügyminiszter. Az amerikai és a brit lapok első értékelései szerint a szankció egyben annak is a kihangsúlyozása, hogy a „rekontra”, vagyis a válaszcsapás a válaszcsapásra lehet csak szankció, az Egyesült Államok visszafogná Izraelt egy drasztikus lépéstől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!