Pakisztánban nemzetbiztonsági aggályok miatt lelőtték az X-et
2024. április 17. – 15:59
A pakisztáni belügyminisztérium szerdán közölte, hogy ideiglenesen korlátozta az X (egykor Twitter) közösségi platformhoz való hozzáférést. A Reuters által közölt indoklás így hangzik:
Ellenséges elemek működnek a platformon, hogy káoszt és instabilitást idézzenek elő, hogy végső soron anarchiába döntsék az országot.
A kormányzat érvelése szerint az X nem sietett korrigálni a – konkrétan meg nem nevezett – kifogásokat.
A kormányzat nem kapkodta el a tájékoztatást, ugyanis a platform használói már a február eleji parlamenti választás óta jelentettek működési zavarokat. Sőt, ezúttal is csak egy legfelsőbb bírósági beadványból derült ki, hogy a kormányzat csaknem három hónapja korlátozza az X-hez való hozzáférést. A bírósági iratokból derült ki, hogy alsóbb fokon a kormányzatot a korlátozás „egy héten belül való felülvizsgálatára” kötelezték.
A kormányzat által felvázolt borzasztó vízióhoz érdemes hozzátenni, hogy Pakisztán legnépszerűbb X-felhasználója a maga 20 millió követőjével a krikettjátékosból miniszterelnökké avanzsált Imran Hán, akit 2022-es bukása után korrupciós perekkel soroztak meg, melynek eredményeképp jelenleg több évtizedes börtönbüntetését tölti. Pártja, a Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért jelöltjei azonban vezetőjük börtönbüntetése ellenére – vagy épp ezért – jól szerepeltek az amúgy számos csalással tarkított választáson, 102 mandátummal a legnagyobb frakciót alkothatják a törvényhozásban. A párt hívei az X-et a cenzúrázott hivatalos média alternatívájaként használják, de fontos szerepet tölt be a mozgósításban is – valószínűleg ezen tényezők miatt kezdte el a kormányzat korlátozni elérhetőségét.
Pakisztán hatóságai a YouTube-ot 2012 és 2016 között elérhetetlenné tették „istenkáromló” videók miatt. A TikTokot pedig már kétszer is betiltották, és csak azután engedélyezték újra a működését, hogy több mint 18 millió, elfogadhatatlannak ítélt videó eltávolítására kötelezték.