IDF: Irán legalább 320 rakétát, robotrepülőt és drónt lőtt ki Izraelre, töredékük érte csak el a határt

2024. április 14. – 06:59

Másolás

Vágólapra másolva

Irán több mint 320 különböző eszközzel támadta szombat este-vasárnap hajnalban Izraelt, köztük ballisztikus rakétákkal, robotrepülőkkel és drónokkal.

– nyilatkozta vasárnap reggel Avicháj Adrae, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője, aki állította, hogy az eszközök „99 százalékát” sikerült semlegesíteni. Ahogy arról korábban írtunk, a csapás elhárításában oroszlánszerepet vállaltak amerikai és brit egységek; sőt, az amúgy Izraellel a gázai háború elfajulása óta fagyos viszonyban lévő Jordánia is „több tucatnyi” eszközt semlegesített.

Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter Herzi Halevivezérkari főnök társaságában az iráni támadásra 2024. április 13-án éjjelösszehívott háborús kabinet ülésén Fotó: Izraeli Védelmi Minisztérium viaGettyImages
Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter Herzi Halevivezérkari főnök társaságában az iráni támadásra 2024. április 13-án éjjelösszehívott háborús kabinet ülésén Fotó: Izraeli Védelmi Minisztérium viaGettyImages

Az IDF előzetes adatai alapján a bevetett iráni haditechnikai eszközök megoszlása a következő volt:

  • 170 drón; az igen lassú Shahedek közül egy sem érte el Izrael határát.
  • 30 robotrepülő, mely közül 25-öt izraeli vadászgépek lőttek le, szintén az ország határain kívül.
  • 120 ballisztikus rakéta, melynek többségét szintén sikerült még azelőtt semlegesíteni, hogy elérték volna az izraeli határt, a maradékot az izraeli légvédelem szedte le. Néhány rakéta azonban elérte célpontját, Nafatim légibázisát, ezek azonban csak kisebb károkat okoztak.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!