Benjamin Netanjahu: Izrael készen áll az iráni támadásra

2024. április 13. – 23:12

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli kormányfő a támadásról szóló első hírek előtt nem sokkal rövid nyilatkozatban jelentette be, hogy Izrael készen áll az iráni támadásra. Mint mondta, az elmúlt években, és különösen az elmúlt hetekben felkészültek erre, ezért minden eshetőségre fognak tudni reagálni, védekezésben és támadásban egyaránt. Az izraeli kormányfő megköszönte a baráti országok támogatását, és leszögezte, minden fenyegetéstől meg fogják védeni magukat.

„Egyértelmű elvet fogalmaztam meg: aki minket bánt, azt mi is bántjuk. Megvédjük magunkat minden fenyegetéstől, és ezt hidegen és határozottan tesszük. Tudom, hogy Önök, izraeli polgárok is megőrzik a hidegvérüket. Arra kérem Önöket, hogy kövessék a polgári védelem utasításait” – fogalmazott Netanjahu. Az izraeli hadikabinet szombat éjszaka helyi idő szerint 23 órától ül össze a tel-avivi főhadiszálláson, majd 00:30-tól a kibővített biztonságpolitikai kabinet is ülésezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!