A brazil bíróság vizsgálatot indított Elon Musk ellen, amiért több felfüggesztett fiókot újraaktiválna

2024. április 8. – 10:32

Másolás

Vágólapra másolva

A brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája vizsgálatot indított Elon Musk ellen az igazságszolgáltatás akadályozása miatt, miután az X tulajdonosa kijelentette: újraaktivál több olyan fiókot, amelyek felfüggesztését bíróság rendelte el – írja a Reuters.

Musk ezt azzal indokolta, hogy a felfüggesztésekről szóló határozat szerinte alkotmányellenes. Ezután felszólította Alexandre de Moraes bírót, hogy mondjon le pozíciójából.

Néhány hete Elon Musk azzal került be a hírekbe, hogy az X visszaállított több, korábban letiltott szélsőséges fiókot is, köztük az osztrák Martin Sellnerét, aki azonnal tweetelni kezdett, és az egyikre még Elon Musk is válaszolt.

A bíróság olyan „digitális milíciák” után nyomoz, amelyeket azzal vádoltak, hogy a korábbi szélsőjobboldali elnök, Jair Bolsonaro kormányzása idején álhíreket és gyűlöletüzeneteket terjesztettek.

Musk helyi idő szerint vasárnap esti posztjában úgy fogalmazott, hogy Alexandre de Moraes bíró „arcátlanul és többször” elárulta Brazília alkotmányát és népét. Musk tisztában van azzal, hogy a történtek miatt valószínűleg minden bevételüket elveszítik Brazíliában, de „az elvek többet számítanak, mint a profit”.

A bíró Muskra is kiterjesztette a közösségi médiában terjedő álhírek utáni nyomázást, és vizsgálatot rendelt el az igazságszolgáltatás akadályozásának miatt. A bíró felszólította az X-et, hogy nem tagadhatja meg a végzés végrehajtását, és ne aktiválja újra a felfüggesztett fiókokat.

Amennyiben az X nem tesz eleget az utasításoknak, naponta 100 ezer real (mintegy 7,1 millió forint) pénzbüntetést kell fizetnie.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!