Több izraeli városban Netanjahu lemondásáért tüntettek, közben tovább folynak a harcok Gázában

2024. március 30. – 22:38

Több izraeli városban Netanjahu lemondásáért tüntettek, közben tovább folynak a harcok Gázában
Egy rendőr tűzoltó készülékkel oltja a lángokat Tel-Avivban, ahol tömegek tüntetnek a Gázában fogvatartott izraeli túszok szabadon engedéséért és Benjámín Netanjáhú miniszterelnök lemondásáért – Fotó: Hannah McKay / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A harcok kezdete óta mintegy 33 ezer ember, főként nők és gyerekek vesztették életüket a Hamász által felügyelt gázai egészségügyi minisztérium legfrissebb jelentése szerint, ennek ellenére március utolsó napjaiban sem látszott, hogy mi vezethet ki a tavaly október 7-én, Izrael ellen elkövetett terrortámadás óta tartó konfliktusból. A gázai halottak száma az elmúlt napon nyolcvannégy fővel emelkedett, a sebesülteké pedig meghaladja a 75 ezret. Gázából mintegy 9 ezer beteget kellene azonnal evakuálni, jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója

A Sky News beszámolója szerint szombaton egy három hajóból álló konvoj hagyta el Ciprus kikötőjét, fedélzetükön összesen 400 tonna, főként konyhakész élelmiszerrel, hogy ezzel enyhítsenek a Gázában egyre súlyosabb éhínségen. A rakomány részeként a háború sújtotta övezetben élőknek egyebek mellett rizst, tésztát, lisztet, zöldségkonzervet és fehérjéket szállítanak, amelyek a World Central Kitchen nevű segélyszervezet szerint több mint egymillió adag étel elkészítésére elegendőek.

Eközben a harcoló felek Egyiptom közvetítésével Kairóban egy lehetséges tűzszünet feltételeiről tárgyalnak, és bár az egyeztetések szombaton és vasárnap is zajlanak, egyelőre nem közelednek az álláspontok. A Hamász a harcok hathetes felfüggesztését kérte és cserébe szabadon engedne a Gázai övezetben fogvatartott 130 izraeli túsz közül 40-et, addig Izrael továbbra is kitart eredeti célja mellett, vagyis a harcokat mindaddig folytatni kívánja, amíg le nem bontja a terrorszervezet katonai képességeit és meg nem szünteti a Hamász kormányzását az övezetben.

Szombaton tiltakozók ezrei vonultak utcára Tel-Avivban, Jeruzsálemben, Caesareában, Raanana és Herzliya városokban, hogy a Gázában fogva tartott összes túsz szabadon bocsátását, valamint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatalából való eltávolítását követeljék.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közlése szerint tovább folytatódtak a támadások a Gázavárosban található al-Sifa kórházzal szemben, amellyel kapcsolatban a palesztin fegyveresek korábban elismerték, hogy azt katonai bázisként is használják. A CNN beszámolója szerint az izraeli hadsereg összesen 254 halálos áldozatot tart számon a háború eddigi szakasza után azt követően, hogy egy katona meghalt, többen pedig súlyosan megsebesültek a Gáza déli részén zajló ütközetek során. Az IDF azt is elismerte, hogy csapatai megöltek két palesztint, egy harmadikat pedig súlyosan megsebesítettek a gázai tengerparton.

A Téma legújabb adásában Paragi Beátával, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével és Tóth Gergellyel, a Telex külpolitikai újságírójával Izrael és a Hamász gázai háborújáról beszéltünk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!