Váratlanul lemondott az ír miniszterelnök, Leo Varadkar

2024. március 20. – 16:18

Másolás

Vágólapra másolva

Röviddel a csütörtökön kezdődő, brüsszeli EU-csúcs előtt bejelentette a lemondását Írország miniszterelnöke, Leo Varadkar, aki személyes és politikai okokkal is indokolta a döntését. Szerinte a jelenlegi kormánykoalíció a jövő évi választáson is sikerrel járhat majd, de hosszas gondolkodás után arra jutott, hogy nem ő a megfelelő vezető ennek eléréséhez. A döntéséhez az is hozzájárulhatott, hogy az ír kormányzó pártok nemrég komoly kudarcot vallottak két, általuk kiírt népszavazással – írja a Guardian.

Az ír lapok kora délután számoltak be arról, hogy Varadkar le fog mondani, amit a miniszterelnök nem sokkal később egy sajtótájékoztatón be is jelentett. Varadkar itt arról beszélt, hogy a mai nappal történő lemondásával a következő miniszterelnöknek két hónapja lesz még felkészülni az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, a jövőre esedékes országgyűlési választások előtt pedig akár egy éve is lehet. Mint mondta, hisz abban, hogy a jelenlegi kormánynak jók az esélyei, ahogy abban is, hogy ez a koalíció lenne a legjobb Írország számára is.

Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy a célok eléréséhez egy másik vezetőre van szükség, mert hét év után már nem érzi, hogy ő lenne a legmegfelelőbb a feladatra. Azt is hozzátette, hogy a lehető legjobb esélyt szeretné biztosítani a kollégáinak az európai parlamenti választásokon, amihez szerinte szintén egy új miniszterelnökre van szükség. Arról is beszélt, hogy a politikusok is csak emberek, nekik is megvannak a korlátaik, és ha már nem tudnak mindent beleadni, akkor tovább kell lépniük.

Varadkar azt egyelőre nem tudja, hogy mit fog csinálni ezután, de a Guardian szerint az alighanem hamarosan beinduló spekuláció ellenére nem tűnik valószínűnek, hogy egy befolyásos EU-s pozícióért mondott volna le, a legfontosabbak ugyanis lényegében már mind le lettek osztva. Micheál Martin külügyminiszter úgy reagált a lemondásra, hogy szerinte a kormánynak le kell szolgálnia a teljes mandátumát, a Sinn Féin vezetője viszont azt mondta, hogy

a parlament helyett az embereknek kellene megválasztania az új miniszterelnököt, és előrehozott választások kiírását sürgette.

Az egyelőre nem világos, hogy Varadkar miért mondott le, bár a dologban szerepet játszhatott az a két, a kormánypártok által szorgalmazott népszavazás, amelyekben a 20. század első felében, erős katolikus befolyás alatt írt alkotmány családokra és a nők otthoni szerepére vonatkozó passzusokat akartak modernizálni.

Az alkotmánymódosításra vonatkozó népszavazások végül katasztrofálisan végződtek nemcsak a kormánykoalíció, hanem az azokat többségében támogató ellenzéki pártok számára, mindkettőt elsöprő többséggel utasították el. Varadkarra ugyanakkor ez nem helyezett különösebb nyomást, egyértelmű belső feszültségek sem látszódtak a kormányon belül, így egyelőre nehéz megmondani, hogy mi állhat a háttérben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!