Hamász: Izrael elutasította a fogolycsere-megállapodási javaslatot

2024. március 20. – 20:31

Másolás

Vágólapra másolva

A Hamász szerint Izrael elutasította a fogolycsere-megállapodási javaslatot. A megállapodási javaslat az október 7-i terrortámadáskor a Gázai övezetbe hurcolt izraeliek szabadon engedéséről és a két fél közötti tűzszünetről szólt volna.

Oszama Hamdan, a Hamász magas rangú libanoni képviselője Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt tette felelőssé a tárgyalások kudarcáért.

A Hamász nemrégen mutatta be új javaslatát, amely szerint egy hathetes fegyverszünet alatt szabadon engednének 42 túszt a még fogva tartott 134-ből. Minden szabadon engedett túszért cserébe 20-50, Izraelben bebörtönzött palesztin foglyot kérnének.

Az izraeli hadsereg (IDF) bejelentette, hogy a Gázai övezet északi részén fekvő Sifa kórházban letartóztatták Mahmud Kvaszamát, aki részt vett három tizenéves izraeli fiú 2014-es elrablásában és meggyilkolásában. Izrael a gyilkosság megtorlásaként indította el Erős Szikla nevű hadműveletét.

Az izraeli biztonsági erők hétfő hajnal óta mintegy háromszázötven terrorgyanús palesztint vett őrizetbe a Sifa kórházban. Netanjahu szerdán ismét kijelentette, hogy az izraeli hadsereg meg fogja ostromolni Rafahot. „Hamarosan a civil lakosság evakuálásának tervét is jóváhagyjuk” – tette hozzá.

A Rafahnál felállított sátortáborokban több mint egymillió olyan civil menekült van, aki az övezet északi részéből menekült délre.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!