Elon Musk szerint a befektetőknek is hasznos, hogy ketamint használ

2024. március 18. – 22:31

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk ketamint használ, ami segít neki, amikor a depresszióhoz hasonló állapotba kerül, erről beszélt a SpaceX vezére a CNN egykori műsorvezetőjének, Don Lemonnak adott interjújában, amely hétfőn jelent meg. Musk azt mondta, hogy a ketamint orvosi receptre szerzi be, és nagyjából kéthetente használ belőle, akkor is csekély mennyiséget, idézi a Reuters.

„A befektetők szempontjából, ha szedek valamit, akkor azt továbbra is szednem kell”

– indokolta a jó tőzsdei szerepléssel a ketaminhasználatot Musk, aki szerint a Tesla önmagában ér annyit, mint az autóipar többi résztvevője együttvéve. (Hogy mi az a ketamin, ami Matthew Perry halálában is közrejátszott, arról ebben a cikkben tudhatnak meg szinte mindent)

A Wall Street Journal januárban közzétett vizsgálata szerint Musk LSD-t, kokaint, ecstasyt és varázsgombát is használt, és ennek nem nagyon örültek a cégeinek vezetői és igazgatósági tagjai. A jelentés szerint az illegális droghasználat veszélyeztetheti a SpaceX kormányzati szerződéseit is.

Musk erre azt mondta, hogy a SpaceX-szel együttműködő NASA kérésére beleegyezett abba, hogy három éven át szúrópróbaszerűen drogtesztnek vethessék alá. „Még nyomokban sem találtak semmilyen kábítószert, sem alkoholt” – mondta Musk.

A CNN volt műsorvezetője az interjút a YouTube-on és az X-en tette közzé hétfőn. A felvétel még az előző héten készült, ám utána Musk felmondta azt az exkluzív szerződést, amelyet a „The Don Lemon Show” kötött az X-szel, hogy Lemon heti három 30 perces epizódot jelentessen meg a platformon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!