Egy másik férfi is benne lehetett az Óz, a csodák csodája rubinpapucsának elrablásában

2024. március 18. – 15:05

Másolás

Vágólapra másolva

Egy második férfi ellen is vádat emeltek az Óz, a csodák csodája viselt rubinpapucs 2005-ös ellopásával kapcsolatban – írja az AP.

Jerry Hal Salitermant egy minnesotai kisvárosban él, 76 éves. Az ügyben műkincslopással és tanú befolyásolásával is vádolják. A férfi nem tett beismerő vallomást a kerületi bíróságon.

A flitterekkel és üveggyöngyökkel díszített papucsot közel 20 évvel ezelőtt lopták el a néhai színésznő szülővárosában, a minnesotai Grand Rapidsban található Judy Garland Múzeumból, és holléte rejtély maradt, amíg az FBI 2018-ban vissza nem szerezte.

A férfi ügyvédje szerint „nem bűnös, nem tett semmi rosszat”. Saliterman, akit saját felelősségére engedtek szabadon, nem nyilatkozott a médiának.

A 76 éves Terry Jon Martin volt eddig az első és egyetlen gyanúsított az ügyben. Ekkorra már feladta bűnöző életét, de mégis úgy döntött, beszáll még egy utolsó nagy dobásba. Egy régi maffiatársa kereste őt meg, hogy lopja el Dorothy cipőjét. Jon Martin ekkor már legutóbbi börtönből szabadulása óta tíz éve nem követett el bűncselekményeket, ezért először nemet mondott a kérésre.

Az ügyvédek elmondták azt is, hogy a férfi soha nem látta a filmet, így nem volt tisztában a cipő kulturális jelentőségével. Azt gondolta, hogy az egymillió dolláros biztosítással rendelkező cipőt valódi rubinok fedik. Amikor kiderült, hogy a kövek nem igaziak, Jon Martin kidobta a cipőket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!