Embereket harapott és karmolt meg egy medve Liptószentmiklós belvárosában

2024. március 17. – 17:35

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Liptószentmiklóson kóborló medve vasárnap délben egy tízéves kislányt is megtámadott – írja az Új Szó.

A város tájékoztatása szerint öt személy – egy tízéves kislány, egy 32 és egy 72 éves férfi, egy 49 és egy 58 éves nő – megsérült, karmolást vagy medveharapást szenvedett. Mindannyiukat hazaengedték.

„A városi hivatalban jelenleg válságstáb ülésezik a környezetvédelmi minisztérium, a barnamedve-intervenciós csoport, az állami rendőrség, a vadászegyesületek és a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) részvételével. Jelen van az egyik áldozat édesapja is, írják.

Az állatot a rakparton és a bevásárlóközpont környékén is látták, a város szóvivőjének tájékoztatása szerint végül átúszott a Vág folyón Plostin irányába, így már a lakott területen kívül tartózkodik.

A hatóságok most a medve kilövését tervezik.

A medve valószínűleg ugyanaz a példány lesz, ami szombaton a Liptószentmiklóstól 15 kilométerre fekvő Deménvölgynél okozhatta egy nő halálát. A nő 150 méter magasból egy mederbe esett, és az első vizsgálatok szerint fejsérülés miatt halt meg. A halál pontos okát a boncolás után tudják megállapítani. A medvét akkor úgy sikerült elijeszteni, hogy a keresőcsapat egyik tagja a levegőbe lőtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!