Minden műszer kialudt, átmenetileg vezethetetlenné vált a Sydney-ből Aucklandbe tartó Boeing

2024. március 11. – 10:47

Másolás

Vágólapra másolva

Ötven sérültje van annak a helyi idő szerint hétfő délután történt repülőgép-balesetnek, amelyben egy Ausztráliából Új-Zélandra tartó menetrend szerinti járat utasai érintettek, írja az AP hírügynökség.

A beszámolók szerint a Latam Airlines Sydney-ből Aucklandbe tartó járatán valamilyen műszaki hiba történt, ami miatt a gép hirtelen veszített repülési magasságából, majd végül sikerült az előre tervezett módon leszállnia Új-Zélandon.

A Daily Mail idézi a 1News cikkét, mivel az utóbbi beszélt egy Brian Jokat nevű utassal, aki szerencsésnek érezte magát, hiszen csak a cipője repült hátra és leöntötte magát itallal, amikor a gép orral süllyedni kezdett. A mellette ülő férfi hirtelen kirepült a székéből, háttal a plafonnak csapódott, ezután pedig visszazuhant, és fejét a szék karfájába verte, miközben a Boeing 787-9 Dreamliner meredeken ereszkedett tovább. Jokat azzal összegezte az élményt, hogy a kritikus másodpercekben biztos volt benne, hogy mindennek vége.

A folytatásban arról számolt be, hogy nem tapasztaltak turbulenciát, egyik pilóta ugyanakkor hátrament az utastérbe, és amikor megkérdezte tőle, hogy mi történt, azt mondta, hogy hirtelen az összes műszer kialudt, és a gép átmenetileg irányíthatatlanná vált.

Helyszíni jelentések szerint a repülőtéren összesen tíz mentőautó várakozott, amikor leszállt a gép. Az utasok és a személyzet egyes tagjainak sérülését az okozhatta, hogy nem használták a biztonsági övüket. A könnyebb sérülteket a helyszínen ellátták, közülük huszonnégyet viszont kórházba szállítottak, egyikük állapota súlyos.

Egy helyi lap jelentése szerint a balesetben érintett Boeing 787-9 Dreamliner eredetileg Aucklandből a chilei fővárosba, Santiago de Chilébe indult volna tovább. A légitársaság sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és elnézést kért a balesetben érintett utasoktól, a Latam egyúttal megerősítette, hogy működése során kiemelten kezeli a biztonságot.

Nem ez volt az első eset mostanában, amikor egy Sydney-ből induló gépen rendellenesség történt. Hétfőn, a United Airlines San Franciscóba tartó Boeing 777-300 típusú repülőgépén szivárgást észleltek a felszállás után, ez a gép épségben visszatért kiindulási helyére. Az utasok a megszokott módon hagyhatták el a fedélzetét, a légitársaság pedig karbantartási hibával magyarázta a történteket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!