Először jelent meg hivatalos fotó Katalin hercegnéről a műtétje óta

2024. március 10. – 11:17

Másolás

Vágólapra másolva

Anyák napja alkalmából új fotót osztottak meg Katalin hercegnéről a hercegi pár hivatalos Instagram-profilján. A képen Katalin látható három gyerekével.

„Köszönjük a jókívánságokat és a folyamatos támogatást az elmúlt két hónapban. Boldog anyák napját kívánok mindenkinek. C” – olvasható a fotóhoz fűzött kommentárban.

Januárban érkezett a hír, hogy Katalin hercegné kórházba került, és hasi műtéten esett át. „A műtét sikeres volt, a hercegné várhatóan tíz-tizennégy napig marad a kórházban, mielőtt hazatérne, ahol folytatja a felépülését. Az orvosi tanácsok alapján a hercegné valószínűleg csak húsvét után térhet vissza a nyilvános munkába” – írta a Kensington-palota közleménye.

A hercegné utoljára 2023 decemberében szerepelt a nyilvánosság előtt, amikor 25-én reggel a sandringhami templomban tartott karácsonyi istentisztelet után köszöntötte a Norfolk megyei kápolna köré gyűlt tömeget. Ezután Katalin, aki a brit és nemzetközi sajtó közkedvelt szereplője volt azóta, hogy Vilmos herceg barátnője lett, egyszerűen eltűnt. Mint a kámfor.

Az interneten egyre hajmeresztőbb konteók kezdtek el keringeni arról, valójában miért is nem mutatkozik Katalin a nyilvánosság előtt. Többek között felreppent, hogy a walesi hercegnő mesterséges kómában van, mert a műtét során komplikációk léptek fel, Katalin azért bujkál a világ elől, mert rosszul sikerült a hajfestés/béna frufrut vágtak neki, született egy vörös hajú babája, belépett az ISIS-be, brazil fenékfeltöltést csináltatott magának, meglépett Eugénia brit királyi hercegnővel, titkos küldetésre ment a Holdra, Katalinnál betelt a pohár, nem bírta tovább az udvari címmel járó terheket, ezért megszökött a palotából és most Pete Davidson Staten Island-i humoristával jár, vagy éppen hogy egyezséget kötött III. Károly királlyal, neki adta egy szervét, amiért cserébe egy nap Katalin lesz Anglia királynője.

A palota egyébként korábban közleményben közölte, hogy orvosi tanácsok alapján a hercegné valószínűleg csak húsvét után térhet vissza a nyilvános munkába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!