Most egy díszlettervező jelentette fel szexuális zaklatás miatt Gerard Depardieu-t

2024. február 26. – 15:20

Másolás

Vágólapra másolva

A francia magazin, a Mediapart alapján a Guardian arról számolt be, hogy egy újabb nő vádolta meg a 75 éves Gerard Depardieu-t szexuális visszaéléssel a 2022-ben bemutatott Les Volets Verts (A zöld redőnyök) című film forgatása során.

A magát csak Amelie-nek nevező díszlettervező arról számolt be, hogy 2021. szeptember 10-én brutálisan megragadta őt a színész, nagy erővel lefogta, de szerencsére megérkezett Depardieu testőre, miután elengedte.

A nő jogi képviselője, Durrieu Diebolt úgy nyilatkozott, hogy akkor azért nem tett feljelentést, mert nem akarta megzavarni kollégái munkáját és a film bemutatóját. „A forgatócsoport kedvessége után azt gondolta, hogy minden rendben lesz. De a trauma megmaradt.”

53 éves ügyfelének szorongásos rohamai megmaradtak, és a posztrraumás stressz tünetei is kialakultak nála.

A film 33 éves rendezőasszisztense, Sarah megvádolta a színészt a forgatás alatt, hogy megfogta a melleit és a fenekét, emiatt panaszt tett.

Depardieu ellen nemi erőszak vádjával folyamatban van már egy per, amely Charlotte Arnould 2018-as feljelentése alapján indult. Depardieu visszautasítja, hogy elkövette volna a bűncselekményt. Tavaly decemberben egy újságíró is feljelentést tett ellene egy 1995-ös eset miatt.

A jelenlegi ügy előtt a Mediapart további 13 nővel készített interjúkat, amelyben az érintettek azt állítják, hogy Depardieu velük szemben is „szexuálisan helytelen magatartást” tanúsított. A France Inter rádióadó ezenkívül két további – szintén évtizedekkel korábbi – ügyről tud az a pályáján kiemelkedően sikeres, a '90-es években Golden Globe- és Cézar-díjas, Oscar-jelölésig is jutott színésszel szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!