A gázai helyzet miatt lemondott a palesztin kormány

2024. február 26. – 10:23

Másolás

Vágólapra másolva

A gázai övezeti helyzet miatt lemondott a palesztin kormány – jelentette be hétfőn a ciszjordániai Rámalláhban Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök. Stajje a kormányzó Fatah párt Központi Bizottságának tagja, 2019 óta látta el a miniszterelnöki feladatokat.

Mint mondta, azért nyújtotta be a kabinet lemondását Mahmúd Abbász elnöknek, hogy „szélesebb körű politikai konszenzust” tudjanak kialakítani a palesztinok körében az Izrael és a szélsőséges Hamász szervezet között a Gázai övezetben folyó fegyveres konfliktus fényében.

Stajje azt mondta, hogy a következő szakaszban „új kormányzati és politikai megállapodásokra lesz szükség, amelyek figyelembe veszik a Gázai övezetben kialakult valóságot, a nemzeti egységről szóló tárgyalásokat és a palesztinok közötti konszenzus sürgős szükségességét”.

A Palesztin Hatóság (PH) miniszterelnöke közölte, hogy egy hete tájékoztatta Abbászt lemondási szándékáról. Mahmúd Abbász még nem döntötte el, hogy elfogadja-e a kormányalakítás mandátumának visszaadását.

Rámalláhi források szerint a lemondólevél segítségével Abbász a PH-n belül a „háború utáni” reformokat próbálja majd elősegíteni.

„A következő lépés egy új megállapodás létrehozása, amely biztosítja a [palesztin] egységet. A Palesztin Állam létrehozásáig konfliktusban maradunk Izraellel” – idézte az izraeli média Stajje szavait lemondása után.

A lépés az Abbászra nehezedő növekvő amerikai nyomás közepette történt. Washington célja, hogy felrázza a PH-t, ugyanis felerősödtek a nemzetközi diplomácia erőfeszítések a gázai harcok leállítására, és az övezet háború utáni kormányzása politikai alapjainak megteremtésére.

A Hamász 2007 óta irányítja Gázát, amikor az előző évi választási győzelme után elűzte a Palesztin Hatóságot. A Hamász a Palesztin Hatósággal ellentétben nem hisz a kétállami megoldásban, mivel ahhoz Izrael elismerésére lenne szükség, amire a szervezet nem hajlandó. A ciszjordániai Palesztin Hatóság elismeri Izraelt.

(MTI, CNN, Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!