Késelés Gdanskban: egy magyar állampolgárt is őrizetbe vettek

2024. február 25. – 11:39

Másolás

Vágólapra másolva

Késes támadás történt vasárnapra virradóra az észak-lengyelországi Gdansk egyik szórakozóhelye előtt, hatan megsebesültek, az ügyben egy magyar állampolgárt is őrizetbe vettek, írja az MTI lengyel források alapján.

A 24 éves magyar állampolgár mellett egy 30 éves lengyel állampolgárt vettek őrizetbe – derült ki Magdalena Ciska, a gdanski rendőrkapitányság szóvivőjének tájékoztatásából. A hat sebesült kórházba került, egyet pedig már hazaengedtek.

A gdanski magyar főkonzulátus az MTI-vel azt közölte, hogy a nyomozás és a gyanúsítottak kihallgatása folyamatban van, a rendőrség egyelőre nem kíván részletes információkat megosztani. A közlemény szerint a helyi hatóságok a főkonzulátus munkatársának kérdésére megerősítették: nem terrortámadásnak, hanem „szokványos gyilkossági kísérletnek” minősítik a történteket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!