Megszűnik Japán egyik ezer évnél is idősebb meztelenember-fesztiválja, mert már nincs elég meztelen ember

2024. február 23. – 17:25

Megszűnik Japán egyik ezer évnél is idősebb meztelenember-fesztiválja, mert már nincs elég meztelen ember
A meztelen ember fesztiválnak a rituális tisztálkodás is a része – Fotó: Kentaro Tominaga / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy több mint ezeréves hagyománnyal rendelkező ünnep végét jelentették be Japábban. Szombaton utoljára tartották meg a Kokuszekidzsi templomban a meztelen emberek fesztiválját, a Szomin-szajt, mert egyszerűen nincs már elég utánpótlásuk a meztelen embereknek.

A meztelen emberek fesztiválján több száz, fehér ágyékkötőben parádézó japán préselődik össze és birkózik egymással, hogy megszerezzen egy talizmánt. Mindeközben fagypont körüli hideg van, és a megtisztuláshoz egy folyó hideg vizében is meg kell merítkezniük.

Nos, ez az, amire nem mindenki vágyik, és mindehhez hozzájön, hogy Japán társadalma egyre inkább elöregszik, kicsi a születési ráta, és nem tudják azt a tömeget biztosítani, ami a hagyományoknak megfelelő.

A több száz ember egy talizmánért küzd a szentélyben – Fotó: Keita Iijima / Yomiuri / AFP
A több száz ember egy talizmánért küzd a szentélyben – Fotó: Keita Iijima / Yomiuri / AFP

„Ez a döntés a fesztiválon részt vevő személyek elöregedésének és az utódok hiányának köszönhető” – írta Fudzsinami Dajgo főpap a szentély honlapján a fesztivál megszüntetéséről.

A Szomin-szaj beszántásával Japán azért nem maradt meztelenfeszt nélkül, mert azon kívül még két Hadaka Macurit (ez a meztelen ember fesztivál hivatalos neve) tartnak az országban. Ezeken kicsit más a rituálé, de mindegyik a termékenység, az egészség és a bőséges termés ünnepe. Az egyiken éppen egy hónapja jelentettek be nagy változást, 1250 év után nők is részt vehetnek rajta, igaz, ők nem vetkőzhetnek le.

(via CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!