Máig előtte van: az anyukájával sétált egy piacon, akitől aztán elvitte egy idegen

A Grúziában élő ikerpár mesébe illő módon találta meg egymást több mint húszévesen, évtizedekkel azután, hogy a születésükkor szétválasztották, és illegális keretek közt örökbe adták őket. A Grúziában külön családokban felnőtt gyerekek tizenéves korukban szúrták ki egymást a közösségi médián keresztül. Túlságosan sok volt közöttük a hasonlóság, és bár a családjaik azt állították, nem lehet közük egymáshoz, ők hosszú kutatás után kiderítették az igazságot. Ano és Amy története mögött a kegyetlen csecsemőkereskedelem képe bontakozott ki a 80-as évekből, de ők legalább megtalálták egymást és az édesanyjukat, és sikerült tisztázni a múltjukat.

Ano és Amy szerencsések voltak, mert ők Grúziában „csak” 300 kilométer távolságra kerültek el egymástól. Sokkal nagyobb akadályokat kell leküzdeniük azoknak az adoptált gyerekeknek, akiket külföldön fogadtak örökbe. Így van ez azzal a rengeteg koreai és indiai gyerekkel, akik tehetős családokhoz kerültek más országokba. Például Dániába, ahol egy hatósági jelentés nemrég kimondta: éveken át szisztematikus csalásokkal kerülhettek oda koreai gyerekek. Az ügy hatására teljesen leállították a nemzetközi örökbefogadásokat.

Korea, ahonnan a legtöbb gyereket örökbe fogadták

A 70-es és 80-as években sok gyereket fogadtak örökbe Dániában más országokból, és a mai napig ott az egyik legmagasabb az egy főre jutó külföldi örökbefogadási arány a világon. Az elmúlt évtizedek alatt Dél-Korea volt a legfontosabb kiindulási ország, legalább 9 ezer gyerek érkezett onnan Dániába.

Dél-Korea a világ egyik legnagyobb babaexportőre, ahonnan több gyereket adnak örökbe külföldre, mint bárhonnan a világból. A New York Times cikke szerint a koreai háború 1953-as vége óta közel 200 ezer gyereket küldtek külföldre, többnyire az Egyesült Államokba és Európába. Attól függetlenül, hogy az országban iszonyú alacsony a születési ráta, Dél-Korea még ma is a negyedik vagy ötödik helyen áll a külföldre örökbe adott gyerekek számát tekintve.

Ennek az évtizedek során több változatos oka is volt. A második világháború és a koreai háború után például rengeteg nőnek lett amerikai katonától gyereke, akik azonban a származásuk miatt kilógtak Dél-Koreában. A háború után Li Szinman elnök egy etnikailag homogén Dél-Korea képével kampányolt, ebbe pedig nem fértek bele a kétnemzetiségű gyerekek, akiket vissza akartak küldeni az apáik földjére. Sok ilyen gyermek anyja kemény választás előtt állt: adja örökbe csecsemőjét egy távoli országba, vagy nevelje fel egyedül szegénységben és szégyenben.

Ahogy a 60-as években fogytak az ilyen kapcsolatokból született gyerekek, már inkább a házasságon kívül világra jött csecsemők voltak az örökbefogadások célpontjai. Az országot ekkor nagy gazdasági ínség sújtotta, nem tudtak az árvákkal sem megfelelően foglalkozni. Szöul ezért döntött úgy, hogy a nyomorgó gyerekeknek inkább külföldön keresnek családokat.

Az 1970-es években az ország rövid ideig fontolóra vette a tengerentúli örökbefogadások fokozatos megszüntetését, miután Észak-Korea azzal vádolta meg Szöult, hogy csecsemőket ad el külföldieknek. Az 1980-as években azonban már csak azért is tovább liberalizálták a nemzetközi örökbefogadást, mert a skandináv országok lobbiztak a gyorsabb külföldi örökbefogadás visszaállítása érdekében.

Ám az örökbeadásra buzdító rendszer korántsem volt elég jól szabályozva. Eleve probléma volt, hogy Dél-Koreában sokáig a szülőkre hagyta az állam a gyerek anyakönyveztetését.

Így viszont bármelyik gyerekre könnyen rásüthették, hogy árva, és átadták őket az örökbefogadást intéző ügynökségeknek.

A kormány csak 2013-ban írta elő, hogy a külföldi örökbefogadásoknak a családjogi bíróságokon kell keresztülmenniük, és csak idén júniusban fogadta el a dél-koreai nemzetgyűlés azt a törvényt, amely előírja a szülészeti klinikáknak és a hatóságoknak, hogy regisztrálják a gyermek születését.

Az állam négy ügynökséggel állapodott meg, akik némi pénzért cserébe lebonyolították az örökbefogadásokat. Persze a profitra éhes ügynökségek hamar elkezdték kihasználni a rendszert. Az örökbefogadásokat intéző munkatársaik nyomornegyedeket jártak be, hogy rábeszéljék azokat a nehéz helyzetben lévő családokat, akiket rá lehetett venni arra, hogy elajándékozzák gyerekeiket.

Sok gyerek adatait meghamisították, utánkövetés nem volt az örökbeadás után. Több hajadon anyát arra kényszerítettek, hogy már a szülés előtt ígérje oda a gyerekét, egyeseket pedig a szülei tudta nélkül adtak örökbe. Így történt ez Anja Lee Pedersennel és Mia Sorensennel is, akiknek a biológiai szülei nem akarták elhinni, hogy gyermekeik életben vannak.

Anyukámmal sétáltam, aztán elvitt egy idegen

Amikor Anja Lee Pedersent 1976-ban Dániába küldték, I Unkjung volt a neve, és papíron árva gyerek volt. Harminc év múlva kapott egy levelet a koreai szociális szolgálattól, amelyben közölték vele, hogy a neve valójában Szon Undzsu, és legalább egy szülője még élt, amikor örökbe adták.

Pedersen végül megtalálta a biológiai családját Dél-Koreában. Mint kiderült, a nagybátyja adta őt örökbe anélkül, hogy ezt Padersen édesapja engedélyezte volna. Ahhoz, hogy örökbe adhassák, egy másik kislány nevét és papírjait használták fel, így kapta meg Pedersen I Unkjung nevét.

Amikor Pedersen megkérdezte az ügynökséget az igazi I Unkjungról, csak annyit mondtak neki, hogy a kislány már meghalt. De sem a haláláról, sem a biológiai szüleiről nem volt feljegyzés. Csak Anja Lee Pedersen középső nevén hagyott nyomot.

Mia Sorensen története is hasonló. A szülei tudomása szerint Sorensen 1987-ben született Dél-Koreában koraszülöttként. Azt mondták nekik, hogy a családja nem tudta megfizetni a kórházi számláit, és úgy gondolták, külföldön szebb élete lesz. De amikor Sorensen tavaly Dél-Koreában megtalálta a biológiai szüleit, azok nem hitték el, hogy életben van. Kiderült, hogy a nő édesanyja elájult a szülés közben, és mire magához tért, azt mondták neki, hogy meghalt a gyereke, írta a New York Times.

William Alan Vorheest egy nőtlen amerikai üzletember fogadta örökbe. Papírjai szerint árva gyerek volt, de neki vannak emlékei a szüleiről.

Máig előtte van, ahogy egy vidéki piacon sétálgat az édesanyjával, akitől egy idegen elvitte.

Egy, a Guardiannek álnéven nyilatkozó egykori örökbefogadási ügynök szerint nem csak a maguk kedvéért hamisították meg a gyerekek papírjait. Azt mondta, hogy gyakran az egyedülálló anyák könyörögtek nekik, hogy keverjék meg a dokumentációkat, hogy ne lehessen kinyomozni a biológiai szülőt. Szerinte még így is jobb életük volt ezeknek a gyerekeknek, és állítása szerint sok biológiai szülő utólag hazudik arról, hogy túladott a gyerekén.

Az örökbefogadott gyerekek sorsát kutató Philsik Sin szerint azonban az általa ismert történetek 90 százalékában legalább egy szülő nem tudta, hogy odaadják a gyerekét másnak. Korábban a nemzetközi örökbefogadást nem ismerték jól, a szociális munkások „nem tették egyértelművé a szülők számára, hogy az örökbefogadás azt jelenti, hogy soha többé nem láthatják gyermeküket” – mondta Shin. Voltak szülők, akik azt hitték, hogy a felnőtt gyerekeik visszatérnek majd, mintha csak egy bentlakásos iskolában lettek volna.

Ráadásul a szociális munkások és a szülők között gyakran egyenlőtlenek voltak az erőviszonyok. „[A szociális munkások] úgy érezték, hogy a szülőknél is jobban tudják, milyen döntést kell hozni a gyerek érdekében… Milyen alapon? Úgy gondolták, jobb, ha ezek a gyerekek máshol nőnek fel” – magyarázta Dzsoungun Ku, a Harvard Koreai Intézet oktatója.

Az indiai örökbefogadások is gyanúsak

Nemcsak a Dél-Koreából örökbefogadott gyerekek esetében derültek ki ilyen visszaélések, hanem indiai–dán örökbefogadásoknál is. A dán DR tizenegy, Indiából örökbefogadott dán állampolgár történetét is megvizsgálta, és arra jutottak, hogy az 1978 és 1982 között Csennai városából érkezett babák közül legalább tíz gyerek emberkereskedelem áldozata lehetett. A szüleik ugyanis nem mondtak le róluk, nem is akarták örökbe adni őket. Mindegyikük a csennai Madras Keresztény Gyermekotthonból érkezett.

Laila Mercy Jensen 1979-ben, háromévesen érkezett Dániába. Állítólag meghalt a biológiai anyja, az édesapja pedig nem tudott róla gondoskodni, ezért nagynénje átadta a Madras Keresztény Gyermekotthonnak. Laila Mercy Jensen azonban soha nem hitte el azt a történetet, hogy az anyja meghalt. 2012-ben Indiába utazott, hogy kiderítse az igazságot, így találta meg biológiai anyját. Mint kiderült, Lailát a saját apja adta be az otthonba, miután összeveszett az anyjával. A kislányt nagyon hamar örökbe adták, anélkül, hogy leellenőrizték volna az apa sztoriját az elhunyt anyáról. Mire a férfi visszament a gyerekéért, Laila már Dániában volt.

A DR által vizsgált esetek közül tízben az örökbefogadottnak sikerült megtalálnia az egyik vagy mindkét biológiai szülőt Indiában. Mint kiderült, sokan egyáltalán nem örökbeadás céljából adták be a gyerekeiket a Madras Keresztény Gyermekotthonba. Sokan átmeneti megőrzést kértek csak, amíg anyagi gondokkal küzdöttek. Az intézmény vezetője azt mondta nekik, hogy a gyerekeket Európába küldik, hogy ott iskolába járjanak, de 18 évesen vissza fognak térni. A szülőknek azt is ígérték, hogy rendszeresen találkozhatnak és beszélgethetnek gyerekeikkel. A gyerekeket valójában a dán örökbefogadási ügynökségen, az Århus-i Adoption Centeren keresztül fogadták örökbe, és a biológiai szülők többé semmit sem tudtak a gyerekeikről.

Egyébként nem csak Dániában derültek ki visszaélések az indiai és dél-koreai örökbefogadási eljárások esetében. Hollandiában, Svédországban és az Egyesült Államokban élő örökbefogadott gyerekekről is kiderült, hogy legalább az egyik szülőjük tudta nélkül, akár ikerpárokat szétválasztva kerültek új családjukhoz.

Egyes indiai szervezetek a legdurvább módszerekkel szereztek „örökbe adható” gyerekeket. 2005-ben Csennaiban a Malaysia Social Service Center (MSSC) nevű örökbefogadási ügynökséget bűnösnek találták, mert gyerekeket rabolt el az utcákról, nyomornegyedekből, kórházakból és forgalmas piacokról. Volt olyan eset is, amikor az utcán alvó szülők mellől vitték el a gyerekeiket például Ausztráliába vagy az USA-ba. Többen feljelentést tettek, de amikor megtalálták a gyerekeket, egyes örökbe fogadó szülők nem engedélyezték, hogy a hatóságok DNS-vizsgálatot végezzenek rajtuk, így nem kerülhettek vissza a szüleikhez – írja az indiai First Post.

Az esetek hatására Norvégia jogilag kötelező erejű vizsgálatot indított az egész örökbefogadási ágazatban. Hollandiában egy hasonló vizsgálatot 2020-ban fejeztek be. A vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a holland kormány tudott az illegális és etikátlan örökbefogadási rendszerről, de nem tett semmit ellene. Ezután több örökbefogadott kártérítési pert indított az állam ellen.

Leállítják a külföldi örökbefogadásokat

Az elmúlt hetekben Dániában folyamatos téma volt az emberkereskedelem segítségével adoptált gyerekek története. Olyannyira, hogy a dán hatóságok vizsgálatot indítottak, amelynek eredményét január végén tették közzé. A jelentés azután készült, hogy a Danish Korean Rights Group nevű szervezet több kérdést is felvetett. Peter Møller, a jogvédő csoport vezetője 2022-ben a szöuli Igazság és Megbékélés Bizottságnál is dokumentumokat nyújtott be.

A hivatalos vizsgálat kimondta, hogy az 1970-es és 1980-as években rendszerszintű törvénysértések övezték a dél-koreai gyermekek örökbefogadását Dániába. Ezek a jogsértések lehetővé tették, hogy a gyerekek adatait a biológiai szülők tudta nélkül megváltoztassák. A nemzetközi örökbefogadásokat felügyelő dán fellebbviteli testület szerint az egész rendszer egy „szerencsétlen módon ösztönző struktúra volt, ahol nagy pénzeket utaltak át a dán és a dél-koreai szervezetek között”. „A dán szervezetek folyamatosan kifejezték azt az óhajukat, hogy a Dél-Koreából származó, meghatározott életkorú és egészségi állapotú gyermekek örökbefogadásának magas száma megmaradjon” – áll a jelentésben.

A két évtized alatt összesen 7220 örökbefogadást regisztráltak Dél-Koreából Dániába. A jelentés legalább 60 olyan esetet talált, ahol valamilyen jogsértés történt az ügymenet során. A három ügynökség közül, amelyek ezeket az örökbefogadási eljárásokat intézték, legalább kettő tudott az aggályos dél-koreai gyakorlatról.

Bár az indiai eseteknek nem szenteltek külön vizsgálatot, ott sem maradt következmények nélkül a törvénytelen gyakorlat. A korábban jogsértést elnéző ügynökségek közül többen beolvadtak a Danish International Adoption (DIA) szervezetébe. Január 16-án a DIA bejelentette, hogy teljesen felhagy a nemzetközi örökbefogadások közvetítésével.

Emellett a dán parlament már 12,6 millió dán koronát (kb. 650 millió forintot) különített el egy független tanulmány elkészítésére, amely a nemzetközi örökbefogadásokat fogja vizsgálni. A tanulmány azt a tíz országot öleli majd fel, ahonnan 1964–2016 között a legtöbb örökbefogadás történt, de nem fog jogi felelősséget megállapítani.