Palesztinpárti aktivisták nyomására utolsó pillanatban törölték a zsidó reggae-sztár koncertjét

2024. február 16. – 11:54

Másolás

Vágólapra másolva

Utolsó pillanatban törölték a 2010-es években Magyarországon is koncertező Matisyahu reggae-énekes két amerikai koncertjét az új-mexikói Santa Fe-ben, illetve az arizonai Tucsonban. A Sante Fe-i koncertterem azzal magyarázta lépését, hogy 150 dolgozója jelezte aggályait a szükséges biztonsági intézkedések hiánya miatt. Azonban helyi palesztinpárti szervezetek szerint az ő nyomásgyakorlásukra fújták le a fellépéseket.

Maga a 44 éves amerikai énekes – aki rövid, de intenzív drogfüggősége után fedezte fel zsidó identitását, és kezdte el ötvözni zenéjében és szövegeiben a reggae és a hászid kulturát – is abban látja koncertjeinek váratlan törlésének okát, hogy a koncerthelyszínek alkalmazottjainak egy része nem volt hajlandó közreműködni egy szerintük „Izrael-párti” előadó fellépésében.

Az Izraelről némiképp naiv képet dédelgető, de a reggae ethoszának megfelelően egész pályafutása során a Peace&Love&Unity üzenetét hirdető Matisyahu közösségi oldalán kifejtette, hogy „nem járul hozzá a békéhez az, ha megakadályozzák, hogy különböző etnikai és vallási hátterű emberek közösen énekeljenek”, és megígérte helyi rajongóinak, hogy

Nem fogunk a gyűlöletre gyűlölettel válaszolni. Hamarosan találkozunk, és közösen fogunk zenélni és énekelni.

(via Jerusalem Post)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!