Fegyvert vettek ajándékba, nem figyeltek: az anyát is bűnösnek mondták ki a michigani iskolai lövöldözésben

2024. február 6. – 22:35

Másolás

Vágólapra másolva

Az esküdtszék gondatlanságból elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek azt a michigani anyát, akinek a kamaszfia 2021-ben négy diáktársát lőtte le egy iskolában az egyesült államokbeli Oxfordban, írja a BBC.

A 45 éves Jennifer Crumbley az első amerikai szülő, akit emberölésért ítéltek el a gyermeke által elkövetett lövöldözés miatt. Férjére ugyanezen vádak alapján külön tárgyalásra vár, ami várhatóan márciusban kezdődik.

Jennifer Crumbley a bíróságon – Fotó: Bill Pugliano/Getty
Jennifer Crumbley a bíróságon – Fotó: Bill Pugliano/Getty

A most 17 éves Ethan már életfogytiglani börtönbüntetését tölti, amiért 2021. november 30-án megölte négy osztálytársát a Detroittól nagyjából ötven kilométerre fekvő Oxford High Schoolban. A szülők ellen ezért indult eljárás, mert ők vették ajándékba fiuknak a gyilkos fegyvert, és nem tulajdonítottak jelentőséget gyermekük viselkedésében a vészjósló előjeleknek, amelyek a mészárláshoz vezettek.

Pedig több jel is utalt arra, hogy a fiú végzetes tettre készül. A gyilkosság előtt kilenc nappal egy tanár arra figyelt fel az iskolában, hogy a diák lőszerekre keresett rá az interneten. Az anyja erre akkor egy szöveges üzenetben mindössze annyit írt a fiúnak, hogy nem haragszik rá, csak ügyeljen, hogy legközelebb ne érjék tetten.

A lövöldözés reggelén egy tanár felkavaró rajzokra bukkant a fiúnál, amelyek lőfegyvert, lőszert és egy vérző alakot ábrázoltak mellettük olyan feliratokkal mint „vér mindenütt”, „az életemnek semmi értelme”, „nem hagynak nyugodni a gondolatok – segítsetek”.

Ezután behívatták az iskolába a kamasz szüleit, és felszólították őket, hogy 48 órán belül vigyék a fiút pszichológushoz. A szülők azonban ekkor még nem akarták hazavinni Ethant a középiskolából. A diák táskáját az iskolában nem kutatták át, és a fegyverről sem tettek fel kérdéseket neki.

Miután a fiú apja és anyja hazament az iskolából, a fiú visszatért az osztályba, majd pisztollyal a kezében jött ki a mosdóból, és lőni kezdett a folyosón állókra. Négy diáktársát megölte, hét embert megsebesített. A rendőrök öt perc alatt az iskolához értek, akiknek a fiú ellenállás nélkül megadta magát.

Az Oakland megyei bíróságon az ügyészek bizonyítékokat mutattak be arról, hogy Ethan pszichológushoz akart menni, mert hallucinációkra panaszkodott, de azt mondta: a szülei nem vitték el szakemberhez. Az anya a bíróságon azt mondta, szerinte a fiának nem voltak mentális problémái.

A bűnösség kimondásakor az anya érzelemmentesnek tűnt, a földre meredt, amikor felolvasták az ítéletet. Négyrendbeli gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták, amelyek mindegyikére legfeljebb 15 év börtönbüntetés szabható ki. A lövöldözés áldozatainak néhány hozzátartozója megkönnyebbülését fejezte ki az ítélet miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!