Három diák meghalt egy amerikai iskolai lövöldözésben

2021. november 30. – 22:12

Három diák meghalt egy amerikai iskolai lövöldözésben
Fotó: Eric Seals / USA TODAY NETWORK / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A 15 éves diák három társát lelőtte, hat diákot és egy tanárt pedig megsebesített egy amerikai iskolai lövöldözésben kedd délután. A lövöldözés a Michigan állambeli Oxford középiskolájában (Oxford High School) történt – közölték a hatóságok.

Az első segélyhívások helyi idő szerint 12:51-kor érkeztek az iskolából. „Több mint 100 segélyhívás érkezett a diszpécserközpontunkba” – mondta Michael G. McCabe, Oakland megye seriffhelyettese.

McCabe azt is közölte, hogy a halálos áldozatok között két lány van, egyikük 14, másikuk 17 éves volt. A harmadik halálos áldozat egy 16 éves fiú. A sebesültek többségének állapota a seriffhelyettes szerint stabil, kettejükre további műtétek várnak.

A lövöldözés elkövetésével egy 15 éves fiút gyanúsítanak, aki másodéves az iskolában. A diák szülei tanácsára nem tett vallomást, így továbbra sem világos, hogy mi volt az indítéka, célzottan vagy találomra választotta ki áldozatait.

A rendőrség a kiérkezésétől számított öt percen belül, incidens nélkül elfogta őt – mondta McCabe a CNN beszámolója szerint.

A seriffhelyettes szerint a gyanúsítottnál egy félautomata kézifegyver volt, amikor elfogták. A hatóságok több töltényhüvelyt is találtak az iskolában, ami alapján úgy vélik, hogy a fiú körülbelül 15-20 lövést adhatott le. A hatóságok kizárták, hogy az ámokfutónak társai is lettek volna a lövöldözés során.

A 15 éves fiú nem tanúsított ellenállást a letartóztatásakor, és arra hivatkozott, hogy jogában áll hallgatni. A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak. A támadás után az iskolát lezárták. Egyes diákok az osztálytermekben bezárkózva kerestek menedéket, míg a hatóságok átkutatták az épületet. A diákokat később közeli üzletbe kísérték, ahol aztán a szüleik értük mehettek – írja az MTI.

Fotó: Seth Herald / Reuters
Fotó: Seth Herald / Reuters

A lövöldözés a Detroittól nagyjából ötven kilométerre északra található, 22 ezer lakosú Oxford településen történt.

A megyei seriffhelyettes elutasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a közösségi médiában több diákot előzetesen figyelmeztettek arra, hogy valaki veszélyes akciót tervez az iskolában. A rendőrségnek nincs tudomása semmi ilyesmiről – jelentette ki McCabe.

Michael Bouchard seriff később arról számolt be, hogy a gyilkos fegyvert az elkövető apja vásárolta néhány nappal ezelőtt, de azt még nem tudják, miért. A fiú lőgyakorlatokat tartott a 9 milliméteres fegyverrel, és képeket osztott meg róla, illetve az eltalált célpontokról.

A Minnesota államban tartózkodó Joe Biden amerikai elnök őszinte részvétéről biztosította a hozzátartozókat, akiknek – szavai szerint – „el kell viselniük szerettük elvesztésének elképzelhetetlen fájdalmát”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!