Bruce Willis felesége könyvet ír arról, hogy milyen a férje ápolójának lenni

2024. február 6. – 05:41

Másolás

Vágólapra másolva

Bruce Willis felesége, Emma Heming Willis könyvet készül kiadni arról, hogy milyen tapasztalatokat szerzett férje ápolójaként, miután afáziát és frontotemporális demenciát diagnosztizáltak a színésznél – írja a Guardian.

Az egyelőre cím nélküli könyv várhatóan 2025-ben jelenik meg, a kiadó szerint „átgondolt, inspiráló útmutatót nyújt majd azoknak, akik támogatást keresnek, miközben egy szerettük demenciájával navigálnak”.

A könyv megjelenése kapcsán Heming interjút is adott a Sunday Paper nevű lapnak. Mint mondta, sok sorstársával beszélt, és nagyon hasonlóak a tapasztalataik. Például hozzá hasonlóan nagyon sokan számoltak be arról, hogy a diagnózis kézhez kapása után szinte alig kaptak használható információt a kezelésről. „Úgy sétáltunk ki a rendelőből, hogy szinte semmilyen forrás vagy támogatás nem állt rendelkezésünkre, és egy olyan diagnózissal, amelyet alig tudtam kiejteni” – idézte fel Heming.

„Most már jobban megértem ezt a betegséget, és egy hihetetlen támogató közösséghez tartozom. Reményt ad, hogy új célt találtam – bevallottan olyat, amit soha nem kerestem volna –, hogy a reflektorfényt arra használjam, hogy segítsek és erőt adjak másoknak” – mondta. Szerinte a könyve segíthet majd azoknak a gondozó partnereknek, akik „most kapták meg ezt az életüket megváltoztató hírt”. „Tudniuk kell, hogy nincsenek egyedül, és hogy van támogatás, sőt remény is. Egy tökéletes világban azt képzelném, hogy ez a könyv ott van az orvosi rendelőkben, és a kezükbe adja, hogy hazavigyék” – tette hozzá.

Bruce Willis családja 2020 márciusában jelentette be, hogy az amerikai színésznél afáziát diagnosztizáltak. Willis ekkor úgy döntött, hogy felhagy a színészkedéssel. Az állapota azóta tovább romlott, egy évvel később megállapították nála a demenciát is.

Heming egy tavaly szeptemberi interjúban azt mondta, „nehéz megmondani”, hogy a 67 éves amerikai színész tisztában van-e az állapotával. „Nehéz a diagnosztizált személynek és a családnak is. Ez a mi esetünkben sincs másképp. Igaz, amikor azt mondják, hogy ez egy családi betegség.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!