A Getty képügynökség olasz oldalának el kell távolítania a Michelangelo Dávidjáról készült fotókat

2024. február 4. – 16:43

Másolás

Vágólapra másolva

Az olasz bíróság úgy döntött, a Getty Images olaszországi oldalának el kell távolítania minden olyan tartalmat, amely Michelangelo Dávid című szobrát ábrázolja. A jogi eljárást az olasz kulturális minisztérium indította a Getty Images Italia ellen, írja a Photo Archive News.

Fotó: Fiora Garenzi / Fiora Garenzi / Hans Lucas
Fotó: Fiora Garenzi / Fiora Garenzi / Hans Lucas

A döntés kiterjed az eredeti szobrot vagy annak másolatát ábrázoló tartalmakra is, ennek be nem tartása pedig napi 50 ezer eurójába kerülhet a képügynökségnek. A Getty képviselői azt nyilatkozták, hogy ideiglenesen eltávolították a szobrot ábrázoló tartalmakat az olasz oldalakról, de meg vannak győződve arról, hogy eddig is jogszerűek voltak, és továbbra is „meg fogják védeni a jogaikat”. A cég ugyanis fellebbezést fontolgat.

A kulturális minisztérium az olasz alkotmányra hivatkozva indította el a jogi eljárást: az ország alaptörvénye azáltal védi a nemzeti kulturális örökségét, hogy lehetővé teszi a közintézményei, például a múzeumok számára, hogy koncessziós díjakat kérjenek a kulturális örökséghez tartozó műalkotások kereskedelmi célú reprodukcióiért, függetlenül azok szerzői jogi státuszától.

Tavaly egy olasz múzeum nyert pert egy magazinkiadó ellen, amely engedély nélkül használta fel Michelangelo Buonarroti 1501 és 1504 között készített szobrának fényképét. 2020 augusztusában a GQ Italia egy férfimodell fotójára retusálta a Dávid szobor arcáról készült képet. Két év múlva a firenzei bíróság a Galleria dell'Accademia javára döntött a szerzői jogi perben, a magazin kiadóját 20 ezer euró licencdíj-, és további 30 ezer euró bírság megfizetésére kötelezték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!