Hamarosan százéves lesz az a francia olimpikon, aki viheti az olimpiai fáklyát az idei párizsi játékokon

2024. február 4. – 10:10

Másolás

Vágólapra másolva

A legidősebb francia olimpikon, Charles Coste viheti az olimpia fáklyát az idei párizsi játékokon, írja az InsidetheGames.biz. Az egykori versenyző az 1948-as londoni olimpián nyert aranyérmet a kerékpárosok üldözéses csapatversenyén. Coste február 8-án ünnepli a 100. születésnapját.

Coste szerint felejthetetlen élmény lesz, amikor pár méteren át ő viheti majd az fáklyát. AFP-nek azt nyilatkozta, fel kell készülnie a nem mindennapi feladatra, a térdei ugyanis már nem a régiek.

Coste mindössze 23 éves volt, mikor csapatával a dobogó legfelső fokára állhattak 76 éve Londonban. „A kerékpárosok akkor dobozban kapták az érmeiket, nem a nyakukba akasztva” – mondta az egykori sportoló, aki kétszer is indult a Tour de France-on, 1949-ben pedig első lett a Grand Prix des Nations időfutam versenyében. Két éve pedig megkapta a legmagasabb francia állami kitüntetést, a Becsületrendet.

Az egykori sportoló csak néhány évvel van lemaradva a világ legidősebb bajnokától, az ötszörös olimpiai bajnoktól, Keleti Ágnestől, aki január 9-én lett 103 éves.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!