A Hamász és a Palesztin Hatóság is vizsgálatot sürget, miután megkötözött holttesteket találtak egy gázai iskolában

2024. január 31. – 11:40

frissítve

A Hamász és a Palesztin Hatóság is vizsgálatot sürget, miután megkötözött holttesteket találtak egy gázai iskolában
Sírokat készítenek elő annak a 100 palesztinnak a temetéséhez, akik holttestét Izrael átadta Rafahnál 2024. január 30-án. Fotó: Abed Rahim Khatib / Anadolu via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A svéd rendőrség tűzszerészei szerdán felrobbantottak egy robbanószerkezetnek vélt tárgyat Izrael stockholmi nagykövetségénél – közölték a helyi hatóságok.

Az Aftonbladet című svéd napilap úgy tudja, egy kézigránátról lehetett szó, amelyet átdobtak a diplomáciai képviselet kerítésén, és az az épület közvetlen közelében ért földet. A gyanús tárgyról a diplomáciai képviselet dolgozói értesítették a rendőrséget, amely nagy erőkkel vonult ki a helyszínre.

A nagykövetség környékét a rendőrségi intézkedés idejére 100 méteres körzetben lezárták. A talált szerkezetet ellenőrzött körülmények között felrobbantották – ismertette később a rendőrség szóvivője a TV4 helyi televíziónak nyilatkozva.

A svéd rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, ugyanakkor eddig nem tett közzé részleteket a szerkezet jellegéről.

(MTI)

A Hamász és a Palesztin Hatóság is nyomozást követel, miután a jelentések szerint mintegy harminc holttestet találtak zacskóban eltemetve egy észak-gázai iskolában.

A kedden megjelent videón és képeken több tucat hullazsákot látni Beit Lahia egyik iskolájában, amelyet több száz ember használt menedékként a harcok során. Néhány testzsákon héber nyelvű címkék és vonalkódok voltak.

Az áldozatok kiléte, haláluk körülményei és időpontja sem ismert. A terület decemberben heves harcok színhelye volt, és Beit Lahiában két iskolát, köztük Hamad bin Khalifát is körbevette az izraeli hadsereg egy ideig. A január 13-i műholdfelvételeken számos kráter és buldózerek nyomai láthatóak a közvetlen közelben.

A Palesztin Foglyok Társasága jelentése szerint az áldozatokat megkötözték és úgy ölték meg.

(CNN)

Az Egyesült Államok központi parancsnoksága szerint a csapataik megsemmisítettek egy föld-levegő rakétát, amit a húszik Jemenből készültek elindítani.

Az amerikai erők azonosították a rakétát az ország húszi irányítása alatt álló területén, és megállapították, hogy „közvetlen veszélyt” jelent az amerikai repülőgépekre – tették hozzá.

(Sky News)

Benjámin Netanjahu elmondása szerint „valódi erőfeszítéseket tesznek” a Gázában fogva tartott túszok hazatérése érdekében.

„Túl korai lenne megmondani, hogy ez hogy megy, de ezekben a napokban, ezekben a pillanatokban, ezekben az órákban erőfeszítéseket teszünk” – mondta a túszok családjainak az izraeli miniszterelnök.

Netanjahu többször megfogadta, hogy addig folytatja a háborút, amíg Izrael el nem pusztítja a Hamászt, de az Egyesült Államo részéről is nyomás alatt áll, hogy tervezze meg a háború befejezéséhez vezető utat.

(Sky News)


Több tucat embert vett őrizetbe a rendőrség az izraeli Kerem Salom gázai átkelőnél történt összecsapások közepette, amikor izraeli tüntetők megpróbálták megakadályozni, hogy humanitárius segélyek jussanak be az övezetbe. Helyi médiajelentések szerint az őrizetbe vettek száma 18 és 40 közé tehető. A rendőrség egyelőre nem adott ki közleményt a letartóztatásokról.

Az izraeli hadsereg zárt katonai zónává nyilvánította a területet, miután izraeli tüntetők napok óta akadályozták a segélyek bejutását.

(Times of Israel)

Továbbra is izraeli katonai ostrom alatt áll a Hán Júniszi Nasszer orvosi komplexum és az al-Amal kórház, írja a CNN és a Guardian is. A Palesztinai Vörös Félhold Társaság felszólította a nemzetközi közösséget, hogy védje meg az egészségügyi létesítményeket. Gázai tudósítók szerdán a CNN-nek azt mondták, hogy izraeli helikopterek és drónok köröznek több helyen a térség déli részén, újságírók szerint lövések törtek ki a Hán Júnisz úgynevezett osztrák negyedben.

Izraeli tank Hán Júniszban 2024. január 30-án – Fotó: Ibraheem Abu Mustafa / Reuters
Izraeli tank Hán Júniszban 2024. január 30-án – Fotó: Ibraheem Abu Mustafa / Reuters

(CNN, Guardian)

Halottá nyilvánítottak egy izraeli rendőrt, akit még az október 7-i Hamász-támadás során öltek meg, közölte az izraeli rendőrség. A rendőrt eddig a támadás során ejtett körülbelül 250 túsz között tartották számon. Halálával 61-re emelkedett a konfliktusban megölt izraeli rendőrök száma, többségük október 7-én reggel, amikor több ezer Hamász-terrorista összesen mintegy 1200 embert ölt meg és 253-at ejtett túszul a Gázai övezetben, többnyire civilek ellen elkövetett brutalitás során.

(CNN)

Az IDF szerint vadászgépeik éjjel csapásokat mértek a szíriai hadsereg állásaira a dél-szíriai Daraa térségében, válaszul a Golán-fennsíkot ért rakétatámadásra. Sérülés nem történt. Azt is közölték, hogy reggel több lövedéket lőttek ki Libanonból Menara és Kfar Juval területére, amelyek nyílt területeken landoltak, és nem okoztak sérüléseket.

Az izraeli hadsereg közölte azt is, hogy Gáza középső és északi területein az elmúlt 24 órában több mint 15 Hamász-tagot ölt meg, és egy rajtaütés során letartóztattak 10 palesztint, akik egy iskolában rejtőztek el, és öt rakétát találtak a területen, amelyeket kilövésre készítettek elő.

(Times Of Israel)

Az amerikai központi parancsnokság közölte, hogy a jemeni húszik rakétát lőttek ki a Vörös-tenger felé éjszaka, amit a haditengerészet lelőtt. A támadás helyi idő szerint 23 óra 30 perckor történt.

Mohamed al-Atifi, a húszik parancsnoka az al-Maszirah keddi adásában kijelentette, hogy felkészültek az elhúzódó konfrontációra az Egyesült Államokkal és nyugati szövetségeseivel. Hangsúlyozta, hogy továbbra is támadni fogják a Vörös-tengeren közlekedő hajókat, amíg Izrael le nem állítja hadműveletét a Gázai övezetben.

(Guardian, MTI)

  • Új-Zéland is szünetelteti az ENSZ segélyszervezetének finanszírozását – közölte az ország külügyminisztériuma. Azután döntöttek így, hogy Izrael azzal vádolta meg a segélyszervezet néhány munkatársát, hogy részt vettek az október 7-i Hamász-támadásokban.
  • David Cameron brit külügyminiszter negyedik közel-keleti útját kezdi meg, amióta betöltötte ezt a tisztséget.
  • Több tucat palesztin civil halhatott meg a Gázai övezet déli részén található Rafah városát ért légicsapásokban.
  • Kairóba látogat Iszmáíl Hanije, a Hamász politikai vezetője, hogy megbeszéléseket folytasson a Párizsban megfogalmazott tűzszüneti javaslatról.
  • Magukat nőknek és egészségügyi dolgozóknak álcázó izraeli katonák ütöttek rajta a Dzsenín városában található Ibn Szína kórházon.
  • A brit külügyminiszter szerint el kell kezdeni annak kidolgozását, hogy a palesztin állam milyen formát öltsön, milyen keretek között jöjjön létre és miként működjön.
  • Szlovénia csatlakozik António Guterres ENSZ-főtitkárnak a palesztin menekülteket segítő ENSZ-ügynökség (UNRWA) további finanszírozására vonatkozó felhívásához – közölte kedden a szlovén külügyminisztérium.
  • A BBC műholdas adatelemzése szerint a Gázai övezet egész területén 144 000-175 000 épület sérült vagy semmisült meg október óta. Ez a gázai épületek 50-61 százaléka.
  • „Meghatározó technológiai áttörésként” számol be az izraeli hadsereg arról a védelmi minisztériummal közösen kifejlesztett eljárásról, amely során tengervízzel árasztanák el a gázai övezet csatornarendszerét, így semlegesítve a Hamász infrastruktúráját.
  • Az iraki Katáib Hezbollah síita milícia kedden bejelentette, hogy felfüggeszti az amerikai csapatok elleni katonai műveleteit a közel-keleti térségben.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!