Elfogadták Putyin indulását az oroszországi elnökválasztáson

2024. január 29. – 13:57

Másolás

Vágólapra másolva

Negyedikként vették nyilvántartásba Vlagyimir Putyin jelenlegi orosz elnököt az idén március 15-én, 16-án és 17-én zajló oroszországi elnökválasztás előtt, jelentette be a Központi Választási Bizottság, az MTI jelentése szerint.

A bizottság vezetője, Ella Pamfilova azzal kommentálta a döntést, hogy „egyhangúlag elfogadva”, így semmi nem akadályozza meg Putyint, hogy 2000, 2004, 2012 és 2018 után ismét elinduljon az elnöki székért. Oroszország jelenlegi vezetője függetlenként, de a kormányzó Egységes Oroszország párt támogatásával vesz részt a választáson, miután stábja a szükséges minimum 300 ezer helyett összesen 315 ezer támogató aláírást nyújtott be a bizottságnak.

Az aláírások közül szúrópróba-szerűen ellenőriztek 60 ezret, amelyekből mindössze 91-et találtak érvénytelennek, de az erről szóló hivatalos közlemény szerint ezek sem voltak hiteltelenek. A Központi Választási Bizottság korábban Leonyid Szluckijt, Vlagyiszlav Davankovot és Nyikolaj Haritonovot regisztrálta, három másik parlamenti párt, az Oroszország Liberális Demokrata Pártja, az Új Emberek, illetve az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja képviseletében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!