Több ezren tüntettek Szlovákia-szerte a különleges ügyészség megszüntetése ellen

2024. január 26. – 14:54

Másolás

Vágólapra másolva

A szlovák parlamenti ellenzék főleg liberális pártjainak szervezésében, több ezer ember részvételével újabb tüntetéseket tartottak csütörtökön este Pozsonyban és 14 vidéki városban a különleges ügyészség (ÚSP) tervezett megszüntetése ellen, írta az MTI.

A kormány decemberben fogadta el a büntető törvénykönyv módosítását, és ezekben a napokban tárgyal róla a törvényhozás. A tüntetések szervezői a Progresszív Szlovákia (PS), a Szabadság és Szolidaritás (SaS) és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) voltak. A különleges ügyészséget eredetileg a korrupciós és szervezett bűnözési ügyek felderítésére és büntetőeljárás alá vonására hozták létre.

A változtatás deklarált célja a büntetőtörvények „humanizációja” az ÚSP megszüntetése mellett – ez utóbbi szükségességét azzal indokolja a kabinet, hogy a csak néhány éve létrehozott intézmény nem illeszkedik a szlovákiai ügyészségek rendszerébe, valamint hogy ki kell vonni az ügyészséget a politikai befolyásolás lehetősége alól. Ez utóbbival kapcsolatban azt állítják az ÚSP bírálói, hogy azt a szeptemberi előrehozott választásokig kormányzó liberálisok a jelenlegi kormánypártok politikai ellehetetlenítésére használták. Az ÚSP több intézkedését az alkotmánybíróság is alkotmányellenesnek ítélte.

A különleges ügyészség megszüntetése ellen már a múlt héten is szerveztek tüntetéseket – Fotó: Tomas Benedikovic / AFP
A különleges ügyészség megszüntetése ellen már a múlt héten is szerveztek tüntetéseket – Fotó: Tomas Benedikovic / AFP

Az ÚSP tervezett megszüntetését bírálta az államfővé választását megelőzően a Progresszív Szlovákia egyik vezetői tisztségét betöltő Zuzana Čaputová elnök, az Egyesült Államok pozsonyi nagykövetsége, és a múlt héten egy állásfoglalásban az Európai Parlament (EP) is, amely szerint a reformjavaslat „aggodalomra ad okot a jogállamiság szlovákiai helyzetét illetően”. Ez utóbbira reagálva a külügyminisztérium határozottan visszautasította, hogy az EP beleavatkozzon Szlovákia belügyeibe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!