Áprilistól betiltják a házi feladatot a lengyel általános iskolákban

2024. január 22. – 15:57

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországról nézve utópisztikusnak tűnhet, Barbara Nowacka oktatásügyi miniszter pénteki bejelentése alapján azonban Lengyelországban nemsokára valósággá válik a házi feladatoktól mentes diáklét, áprilistól ugyanis az általános iskolákban betiltják ezt a gyakorlatot – írja a Rzeczpospolita.

Nowacka a Wirtualna Polskának adott interjújában beszélt az oktatás gyökeres átalakításáról, ami azzal fog kezdődni, hogy márciustól több pénzt kapnak majd a tanárok, de valójában ez azt jelenti, hogy a januári és a februári többletpénzt is akkor kapják meg. Szerinte ennél korábban is megkaphatták volna a tanárok az emelést, ha a lengyel elnök, Andrzej Duda nem a költségvetés megvétózásával lenne elfoglalva.

A következő fontos lépés lesz a házi feladat eltörlése, amire áprilistól lép majd érvénybe szabályozás. Nowacka fontosnak tartja, hogy a közoktatás eltávolodjon a kötelező, kiértékelendő otthoni feladatoktól, az először csak az általános iskolákra érvényes intézkedést pedig szerinte néhány év múlva a középiskolákban is bevezethetik majd. A hittanórák száma is változni fog, de erről még párbeszédet fog kezdeményezni.

Az utolsó változtatás a tantervben szereplő tananyag mennyiségét fogja érinteni, amely a miniszter szerint szeptember 1-jével húsz százalékkal csökkenhet majd, amire Nowacka szerint azért van szükség, mert ennek nagy része felesleges vagy redundáns. Első körben itt főleg a lengyel nyelv, a történelem, valamint a társadalom- és természettudományok lesznek érintettek, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy csökkenni fog az óraszám. Emellett a kötelező olvasmányok is változhatnak majd, a jelenlegi lista ugyanis a miniszter szerint idejétmúlt, és hiányzik belőle a kortárs irodalom.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!